A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 6., kedd

Kovászoló

Kovász kovász keveredj,
Ötödnapra növekedj!
Növesszed a kenyerem,
Had egye sok gyerekem!


Nem az igazi, majd még alakítom....

2012. július 17., kedd

Paramicson leves ízes gombóckákkal

Tökre saját recept.

Vékony rántást készítek , s mehet rá a paramicsonlé, víz, só bors 1 tk szárított oregáno!, zellerlevél és egy kis fej hagyma. Nyugodtan főhet amíg a kis gombócokat elkészítjük.
Egy héten egyszer fogok egy nagyobb adag öreg kolompárt héjában megfőzök így megy vizestől a hűtőbe. Kenyérsütéshez, lángoshoz jelen esetben gombóc készítéshez használom. 
Ikrek felmentést kapnak az előrelátó konyhatechnikai megoldásból, és készíthetik dobozos krumplipüréporból készült gezemicéből is.
 Három kolompárt tehát átnyomok a nyomókán, kis lisztel 1 tojással, 1 fej fokhagymával és némi reszelt sajttal tésztává  lényegítem át. Ja só! Ha túl sok a liszt mehet bele némi zsiradék.
A forrásban lévő levesbe suttyantom a gombóckáimat, majd azok feljövetele után1-2 perccel elégedetten nyugtázom, hogy ma is jól kezdődhet az ebéd.

2012. június 1., péntek

Keregető


Gyúrom, gyúrom kenyeremet
Beleteszem szeretetem.
Addig-addig keregetem
Mint a Világ kerek legyen

2011. szeptember 14., szerda

Életmódváltok ezerrel

Fordulóponthoz értem. Hosszú érlelődési idő után megszületett a háztartásvezetés irányítópultja. Nagyon nem volt könnyű szülés.
Elfáradtam a zűrzavarban, muszáj volt rendet tenni.
Tehát készült először is egy őszi-téli menüinspirációs gyűjtemény, ami annyit tesz, hogy nyitottam egy word dokumentumot és összeírtam,mit eszik szívesen a család, felmentem a kedvenc receptes oldalamra ahonnan kilinkeltem azokat amiket szívesen kipróbálnánk. A fő szempont a válogatásban az volt, hogy az éppen aktuálisan kapható zöldségek kapják a főszerepet.

(Ha valaki tudja, hogyan lehet feltenni letölthetős változatban ezeket szívesen megosztom veletek, de emilben is elküldöm )

Ezután minden vasárnap ebből pillanatok alatt elkészítem a heti menüt, ezt kinyomtatom, és a maradék helyre jegyzetelhetem még az aznapi tennivalókat, intézni valókat.Sőt ,most már nem gond az sem, ha másnapra be kell áztatni valamit, vagy egy húzós nap előtt elő kell készíteni a másnapit.Azt csak a kellő pillanatban egy elegáns mozdulattal a sütőbe csúsztatva vacsorát prezentálok a férfinépnek.

Heti-napi bevásárlólista
Készült ezenkívül egy havi, egy heti és egy napi bevásárló lista. Ezeken tisztán látom mi fogyott el, mennyibe kerül. Az első változat simán működőképes,de rugalmasan kezelem, hozzáírok, kitörölök, ha úgy látom jónak, de van egy alap ami biztonságot ad. Nem igazán szeretem a fagyasztott dolgokat, ezért húst, zöldséget mindig frissen veszek, szerencsére 5 percre van egy jó szupermarket.

Heti menüterv, tennivalókkal

Nincs pánik, szomszédtól kunyizás, napi háromszor boltba járás, és főleg nincs délelőtt tizenegykor tanácstalanul állás a konyhaszekrény előtt -Most mi a frászt főzzek?- felkiáltással. Ezt utáltam a legjobban.

El sem hinné az ember lánya, hogy mennyi energiát és időt takarít meg ezzel amíg egyszer ki nem próbálja. Akinek gyerekei vannak, esetleg még dolgozik is akár életmentő is lehet. Annyi minden aprócseprő és fontos dolgot kell a fejünkben tartani, a legtöbb váratlan , kiszámíthatatlan dolog, a főzés pedig ebben a formában szépen előre tervezhető.


A másik dolog a hivatalos papírok, csekkek kezelése.A lakás több pontján táborozó, hol eltűnő, hol  feltűnő módban leledzettek, konkrétan amikoréppen kellett sosem volt meg semmi.
Fogtam az egészet,és kiválogattam ami az ami még kell egyáltalán, azután különszortíroztam Apeh, Vízmű, stb. Vettem egy csinos kis sokfiókos mappát, -pont most volt szép kék-zöld fényképesberakós a rossmanban, -és szépen felcímkézve a kis hosszikás borítékokat, és az ő számláikat, az aktuális csekkekkel betűzdelve.
Rájött, hogy nekem kell hogy szépek legyenek ezek a tárgyak is, mert így sokkal szívesebben veszem őket elő, még ha nem is a legkellemesebb időtöltés is a számlákat rendben tartani.

  Mindeközben új színt kapott az étkezőm és az előszobám - vaníliafagyi színű- örökbe fogadtunk egy csodaszép tálalószekrényt is . Álmaimban fehér antikolt nagymamakredence lett volna, ehhez képest egy sötétbarna vitrines darab jött hozzánk és imádom.Olyan mint egy igazi bútor. A sok ikejás, gyorsbútor után egy komoly darab.Olyan felnőttes.

Ja, és ami az egészet megelőzte az  a lakás számos pontján megejtett kíméletlen szanálás., Rák lévén gyűjtögető vagyok, a férjem is képtelen kidobni bármit. Talán ez az egyik  rákfenéje a káosznak előbb utóbb átláthatatlan, kezelhetetlen massza lesz az ember otthonából. A másik a halogatás.Ha valamit el kell intétni jobb azon nyomban, mivelhogy az ember fejében szintén sok kilóbájtot foglal el anélkül, hogy tudnánk róla. Leginkább akkor lehet ezt tetten érni, amikor egy régen halogatott dolgot végre kivégeztünk. Az emberben felszabadul a kilóbájt.:)

Ezeknek a segédanyagoknak a kidolgozása  igénybe vesz némi időt először, de miután rutinná válik,csak ad.

Sokan ingerültek, levertek vagyunk, sokszor ilyen egyszerű dolgok segíthetnek rajtunk, vagyis segíts magadon, az Isten is megsegít.






2011. augusztus 25., csütörtök

Minden reggel tekerek egy zöldet

 Na nem olyan zöldet,és nem is minden reggel. Gittánál találkoztam először ezzel az első látásra nemtúl elragadó ötlettel. Ami, ha kipróbálod nem is olyan vész, mint ahogyan kinéz. Még a kis Marci is bele-bele iszik, főleg, ha szívószállal, mocsári bugyborékokat eregetünk,ebbe a szerintünk legtalálóbban mocsárturmixnak nevezhető csodába.

Miről is van szó? Végy 1-2 gyümölcsöt, épp ami akad, némi zöld levelet, tiszta vizet, és jól turmixold össze. 6o% gyümi,(ettől aztán a látszat ellenére finom)- alma, körte, barack, szilva, szeder...bármi, és 4o% zöld levél- spenót, káposzta,mangold, cékla levele, sárgarépa zöldje,petrezselyem, gyógynövények: citromfű, menta jázminpakóca, és ínséges időkben a sokak által gyomoknak tartott, ámde ehető, mi több értékes vadnövények: erdei turbolya,pitypang, kövér porcsin, tyúkhúr. Csírákat is használhatunk. ITT találsz egyennél tudományosabban összeszedett írást, és a növények leírását is.
Frissen préselt búzafűlével is zöldíthetünk.
Csak a fantázia,és az ízlés szab határt. Reggel, reggeli előtt kb. 4o perccel fogyaszd.
 Természetesen a hozzávalókat szerezd be vegyszermentes helyről, mivel az egyik fő funkciója a zöld turmixnak a méregtelenítés volna. Azután mivel nyers ételről van szó, élő enzimjeivel, vitaminjaival, ásványi anyagaival tölti a szervezetet, nyugtatja az amúgy elég sok érdekes dolognak kitett emésztőrendszert, rostjaival gyorsítja a salakanyag távozását.
Azért ez a megoldás sem tökéletes. Ugyanis a növények fémmel illetve elektromos mezővel találkozva elveszítik a bioenergiájukat, amely sejtésem szerint igen nagy szerepet vállal a gyógyulásban, regenerálódásban. A tökéletes kivitelezés az lenne, hogy kézi, műanyag présen- pl. búzafűprésen- zúzzuk meg a növényeket, vagy egyszerűen csak elrágcsáljuk azokat.
Én amiért elkezdtem inni, az az, hogy állítólag az ember lánya egy idő után magától elkezdi kívánni a nyers ételeket. No meglátjuk. Ha nekem sikerül, akkor megállja a helyét ez az állítás.

Irány a kert!!!
A kedvencem eddig az őszibarack -spenót volt, friss és üdítő volt.








2011. március 7., hétfő

CSIRIPISZLI

Csíramálé, kőtés, szalados...


Többek kérésére íme a recept, kissé rendhagyóan.

Végy fél kiló Tönkölyt.
Válaszd szét az ocsút a búzától.
Csak a szép, ép egészséges szemeket használd ehez. Mivel gabonát nem dobunk el, a törött szemek mennek az őrölnivalók közé.
Eközben gondolkodjunk el e mondás értelmében, a mennyiség és a minőség kérdéséről.
Ha nem válogatjuk ki a búzát, akkor az életképtelen szemek csírázás helyett rohadni kezdenek, és tönkre teszik az egészséges szemeket is.
Vajon bennünk vannak-e olyan dolgok, melyek nem képesek már a csírázásra? Érdemes őket tovább hurcolnunk magunkban?
A Levegő elem mutatkozik meg.

Ezután végy Tiszta vizet, és áztasd be 24 órára a szemeket. Szépen ki fognak pattanni.
A Víz elem hozzáadásával megkezdődhet az Élet.
A következő hat napon, egy szitán max. 1 cm vatagon rakva tartsd nedvesen, naponta kétszer háromszor átmosva. Vigyázz nagyon sérülékeny!

Néhány nap elteltével megjelennek a gyökerek és a hajtások.Figyeljük a színét, amikor belilul akkor jó. Ne várjuk meg amíg zöld lessz a fű, akkor már nem csíra. Ekkor szedjük szét az ültetvényt, nézzük át van-e benne gyanús rész, azokat szedjük ki. Húsdarálón, búzafűprésen daráljuk át egyszer-kétszer. Lehetőleg kerüljük az elektromos gépeket.
A törtetet öntsük fel másfél-két liter Tiszta Vízzel, és masszírozzuk, gyúrjuk a kezünkel át a masszát. A cél, hogy a sikért kinyerjük.
Most van itt az ideje annak, hogy kezünkön keresztül éltető, szeretetenergiákkal töltsük fel az étkünket. Énekeljünk, legyenek boldog gondolataink, gondoljunk azokra akiknek készítjük, és adjunk hálát a Földanyának, és az Égapának, hogy ilyen csodálatos növényt érlelt nekünk.

Ezután szűrjük le a levet. Tejszerű folyadékot kapunk. A korpát, én míg sül a málé, papíron a tűzhely tetején megszárítom, és később belesütöm kenyérbe. De benne is hagyhatjuk, így plussz szolgálatot is tesz, kitisztít bennünket belülről.
Ehhez a léhez adagoljunk sima és rétes lisztet, míg sűrű palacsintatésztát nem kapunk.
No most, hogy kiélveztük a játékot a Föld elemmel, itt a Tűz ideje.
Lehetőleg cserép, üveg, vagy zomános edényt használjunk.Vajazzuk ki az oldalát, és mehet bele a massza.
3-4 szál kb. 20 centis nádat dugjunk bele, ezek segítenek távozni a fölösleges nedvességnek.
Lassú tűzön, akár három órán keresztül is süssük.
Hihetetlen, hogy mindenféle édesítő nélkül milyen csodás ízű Étek készült.

Van ahol vegyesen rozzsal készítik, ki fogom próbálni.

Jó étvágyat! Köszönjük Batóka!

2011. február 3., csütörtök

ÉLELMISZ@RIPAR

Egy sorozat első bejegyzését olvassátok most. Tegnap kaptam emilben az alábbi levelet, ami tájékoztat minket az élelmisz@ripar egyik torzszülöttjéről. Nem az első találkozásom ilyen irányú ismeretterjesző írással, és úgy döntöttem, itt "csokorba" szedem magamnak ezeket.

(Áldozzunk a Szaturnusznak is, készítsünk leltárt az elmúlt időszakról, annak reményében, hogy mélyebb értelmet nyer ezáltal a dolog.)

NÁTRIUM GLUTAMÁT
Dr. Horváth István ,Glutamát a születéstől a halálig
Ha elolvassa cikkünket megtudja, mik azok a glutamát receptorok.
Arra is választ kap, miért rakják tele a gyártók nátriumglutamáttal az élelmiszereket.
Ismeri az E621-et? Ha nem tudja mi ez, olvasson tovább.
Hogy ki a felelős ezért a ételmérgezésért? Kiderült, hogy agydaganatot es rákot okoz.
Az amerikai kormány nem akarta beismerni, hogy hibát követtek el, mert az ugye az rosszul nézett volna ki számukra. Inkább hazudoztak és visszatartották a kutatások eredményeit, melyek bizonyították, hogy hosszútávon életveszélyes a fogyasztása.
A legnagyobb multik valamint a média is kezében tartja a kormányokat. Újságokban, rádióban tv-ben nem lehet az igazságra találni, mert a főszerkesztő kihúzza a cikkeket. Rengeteg fitness újság van a piacon, ha a mélyére nézünk kiderül, a Monsanto cég áll a háttérükben. Ez a cég akarta elérni, hogy Magyarországon is kötelező legyen az általa kifejlesztett génkezelt kukorica termelése. Ez a cég akarja a világ összes ételét ellenőrizni. Nemrég Indiában néhány földműves öngyilkos lett a Monsanto miatt.


Szóval akkor ez is azt jelenti, hogy már a fitness újságokban leirtaknak sem lehet hinni!?
Nagyon jól tudják ezek a nagy cégek, hogyan kell, és lehet az embereket manipulálni.
Tudják, hogy csak azt hisszük el, amit olvasunk a magazinokban vagy a tv-ben látunk.
Egyetlen kormány sem húz hasznot abból, ha a nép fizikálisan és mentálisan egészséges.


Ilyen néptől rettegne a kormány.


Agykontroll, vastagon.


Dr Russel Blaylock, aki a nátriumglutamát keresztapja írta az "Exitotoxins" című könyvet, melyben pld. a NutraSweet és aszpartám édesítőszerekről is beszélt.
Rájöttek, hogy az agy külső részén is glutamát receptor sejtek vannak, csakúgy, mint minden belső szervben és szövetben. Az egész emésztőrendszer a nyelőcsőtől a vastagbélig ilyen glutamát receptorokat tartalmaz.
A szív elektromos irányító rendszere is számos glutamát receptorral rendelkezik. A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt, petefészket és a kálcium lerakódását is a glutamát receptorok ellenőrzik.
Tehát mikor nátriumglutamátot eszik (E621), akkor a vérében a nátriumglutamát szint megemelkedhet akár 20-szoros értékre is. Ezért rohannak sokan wc-re étkezés után, izgalmi állapotba kerülnek a nyelőcső és bél receptorai.
Előfordulhat, hogy irrátibilis bélszindrómát vált ki, vagy ha ez már kialakult, akkor sokkal rosszabb lehet a helyzet. Reflux esetén is romolhat az állapota. Sokszor ez is okozza a szívinfarktust, mert megzavarja a szív áramellátátát a túlzott glutamát fogyasztása.

A vizsgálatok minden ilyen esetben alacsony magnézium mennyiséget állapítottak meg.
A szervezet alacsony magnézium szintje esetén a glutamát receptor hiperérzékennyé válik.
Az emberek, főleg az atléták, elég könnyen szívinfarktust kaphatnak a glutamát receptorok miatt, ha nem szednek extra magnézium kiegészítőket.
Ha glutamát tartalmú ételeket vagy italokat fogyasztanak, vagy diétás kólát isznak edzés előtt, akkortúlizgatják a glutamát receptorokat, és miatt rendkivűl megnő a veszély, hogy azonnal szívinfarktust kapjon az illető.
Szokott Ön cukormentes Red Bull-t adni gyermekének vagy iszik-e ilyet edzés előtt?
Persze a halotti bizonyítványon nem azt tüntetik fel, hogy "a halál oka: nátriumglutamát".
Többek között azért sem, mert az orvosoknak fogalma sincs a nátriumglutamát kutatások eredményeiről. Felhúzott szemöldökkel néznek egymásra és a halál okát ráfogják valamire, jobb híján: szívinfarktus.
Még a kardiológusok sem tudják, hogy a szív elektromos irányító rendszerében, de magában a szívizomban is glutamát receptorok vannak, Emberek millióinak szívritmuszavara (Arrhythmia) van, amely életveszélyes, de egyetlen orvos sem hívja fel a betegek figyelmét, hogy óvakodjanak a nátriumglutamáttól és aszpartámtól, pedig ezek okozzák a szívinfarktus legnagyobb veszélyét .


A bébiételekkel ugyanez a helyzet.
Azt hazudják, hogy kivették a bébiételekből a nátriumglutamátot. De ez nem igaz.
Kivették a szintiszta nátriumglutamátot, és átnevezték "hidrolizált fehérje" és "kazeinát" valamint egy tucat más névre. Az összes bébiétel címkéjén látható, tele vannak nátriumglutamáttal. Szegényanyukák, tudtuk nélkül károsítják gyermekük idegrendszerét. Pedig az első 18 hónap a legfontosabb időszak a bébi életében, hogy ne adjunk neki semmilyen toxikus ételt.
Csodálkoznak, hogy gyermekük túlsúlyos vagy kövér? Állatkísérletekben megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátriumglutamát azonnal elkezdte hízlalni az állatokat.


Ha kivonnák a forgalomból, a gyártók százmillárdokat veszítenének. Gondoljon csak arra, hogy mennyi pénzt keresnek ezzel. És azzal, hogy a nátriumglutamát által okozott tüneteket, betegségeket kezelik.
A kormánynak ez igy nagyon jó, ők kontrollálják az élelmiszer törvényeket, melyekben a szénhidrát, zabpehely, cukor és hasonló termékek ajánlott bevitelét kezelik.
Ne izgassa fel magát, Magyarországon is van élelmiszer ajánlás és törvény!
Észrevette, hogy inkább különböző szénhidrátokat és a fehér kenyeret tartja előnyben a tápanyagdús teljes kiőrlésű kenyér helyett? Vagy állandóan sült krumplit kivám köretnek? Ismerős, ugye?
A nátriumglutamáttal felszedett súlyt elég nehéz edzéssel leadni, de még annál is nehezebb leszokni azokról az ételekről, melyek tele vannak az étvágyát irányító glutamáttal.
Ezek a metabolizmust is kibillentik az egyensúlyából.
Ezért is nő a hátsó felük, és egyre nagyobb lesz.
Az elhízáson kívül metabolikus szindromát is okoz, így leptin érzékenység alakul ki. Ez az a hormon, amely a bevitt/leadott energiát, azaz a metabolizmust is szabályozza.
Dr. Blaylock azt is bebizonyította, hogy nagyon kevés nátriumglutamát elég a leptin érzéketlenség kialakulásához.


A nátrumglutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat. A szójabab természetes módon nagymennyiségű glutamátot tartalmaz. Jóval többet, mint bármelyik növény, zöldség. A szójahidrolizálása során a szója fehérje elválik a glutamáttól.
A glutamát szintje ezért jóval magasabb a vegetáriánus ételekben. A vegetáriánusok úgy eszik az ilyen ételeket, mintha ezek lennének a legegészségesebbek a világon.
Ne feledjük, a nátriumglutamát a legizgatóbb "méreg". Minél több van belőle az ételben, annál finomabbnak tűnik, és annál többet akar enni belőle.
25 éven keresztül CT-vel vizsgálták egy olyan csoportot, azok közül, akik a legtöbb szójás ételeket fogyasztották. A tanulmány eredménye az volt, hogy a legtöbb szóját fogyasztóknál fordult elő a legmagasabb arányú elmebaj (dementia), illetve agysorvadás.
Ezeknek az embereknek mangán szintjük is jóval magasabb, amely az agy ugyanazon részére mérgező, ahol az ismereteink szerint a Parkinson-kór keletkezik. A legtöbb vegetariánus megeszi a különböző méregkeverékeket a szójaételekben, és azt hiszi, hogy egészséges és tápláló. Holott hihetetlen módon pusztítják idegrendszerüket, csakúgy, mint más belső szervüket is.
Ez nem azt jelenti, hogy aki nem vegetárianus, az nem mérgezi magát. Csak lehet, hogy nem eszik annyi szóját. A magyar ember legtöbbször vegetával és piros arannyal főz, melyek bővelkednek ebben az "idegméregben".


Dr Blaylock már annyi kutatást végzett a nátriumglutamáttal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány nem tud, nem mer ellene tenni. A kutatás eredményeit még a kormányok és az FDA (Élelmiszer Hivatal) korrupt kutató orvosai sem tudják megcáfolni.
Hagyják, hogy dolgozzon magában, de nem engedik a média közelébe, hogy nyilatkozzon a nátriumglutamátról vagy a NutraSweet és társairól.
Igazából a legjobban attól fél a kormány, ha elvesztené a csatát Dr. Blaylock ellen, az rossz eredményhez vezetne. Hogyan magyaráznák meg a népnek, hogy miért hazudtak, és miért kellett meghalnia emberek millióinak a nátriumglutamát fogyasztása miatt.
Dr Blaylock egyetlen lehetősége az emberek tudomására hozni, hogy milyen eldugott veszély leselkedik rájuk az ételekben, az általa írt könyvek, videók, és nyilatkozatok, sokszor a "föld alatt". Magazinok, újságok, tv csatornák feketelistán tartják, ott nem engedik szerepelni, nyilatkozni.
Emberek tizmilliói fogyasztanak nátriumglutamátot, édesítőszereket, és senki nem mondja, hogy ezektől a szerektől mindenféle neurológia problémánk lesz, beleértve a halált is, mint mellékhatást.
Dr Blaylock beszámol arról is, több ezer betegét szabadította meg a gyógyszerek szedésétől azzal, hogy megtiltotta nekik a nátriumglutamátot tartalmazó ételek fogyasztását, és magnézium kiegészítőket adott.
Pedig ezek a betegek mind különböző neurológiai betegségtől szenvedtek, különböző epilepsziás jellegű rohamokkal. Arról nem beszélve, hogy a nagymennyiségű gyógyszerek szedése ellenére is rohamuk volt.
A legtöbb ideggyógyásznak, és azon orvosoknak, akik rohambetegségeket kezelnek fogalmuk sincsa nátriumglutamát káros élettani hatásáról. Persze hogy nincs fogalmuk. De ha lenne, akkor is minden este azon meditálnának, hogy a nátriumglutamát fogalma kimenjen a fejükből, hiszen a gyógyítás nem üzlet.


Minden idegtudománnyal foglalkozó újság glutamát receptorokról beszél. Ma nagyon felkapott dolog. Ellenben arról senki nem beszél és ír, hogy mit keres a glutamát az ételben koncentrált formában, és miért?
Csak arról beszélnek, hogy a glutamát egyfajta izgató méreg. De arról már nem, hogy a gyermekeknél is egyre több szívinfarktust okoz, és nem tudjuk mitől történhetett, hiszen tegnap még semmi baja nem volt a gyermeknek, ma meg megállt a szíve. Esetleg ma éppen megvakult az egyik családtagunk és hasonló helyzet állt elő.
Ha megkérdezi az élelmiszergyártó cégeket, hogy az "élesztő-kivonat" (nátriumglutamát) mit keres a csomagoláson levő összetevők listáján, büszkén mondják, hogy a glutamát természetes formában fordul elő a természetben. A paradicsom és tengeri hinár is tartalmazza.
Úgy gondolják, jogosan írják hatalmas betűkkel a csomagolásra, hogy "100%-ban természetes". Ez a HAZUGSÁG!


A természetben teljesen más kötésben vannak jelen ezek a glutamátok. Különböző aminosav csoportokban vannak jelen, nem pedig elizolált-szabad-aminosavként.
Ha tényleg természetes formájában fogyasztja a glutamátot, mint komplex fehérjét, azt a gyomor képes rendesen megemészteni. Az emésztőrendszerben szinte nincs szabadkötésű aminosav a paradicsomból, és a tengeri hinárból, vagy bármilyen más természetes ételből.
Szabad kötésű aminosav nem létezik a gyomorban, hiszen ha természetes az étel, akkor az kombinált aminosavként szívódik fel, amit a máj lebont, így nagyon kicsi koncentrátumban fordul elő. Ezért a szervezetnek nem okoz gondot.
Ha a gyártók hidrolizálják, vagy élesztő kivonatként adják az ételhez, akkor az már nem természetes, és a címkézés is megtévesztő. Miután az aminosavból szabadkötésű aminosavat állítanak elő, ez a szervezet számára már méreg.
Ha az emésztőrendszeren keresztül az a glutamic sav a szervezetbe kerül, akkor a vér glutamic-sav szintje 20-szorosára emelkedik, de gyakori a 40-szeres koncentráció is. Az ugynevezett "blood brain barrier" nem képes ilyen mennyiségű glutamic-savat lebontani, mivel ez nem természetes neki. Tehát az állitás az étel csomagolásán, hogy " természetes", egy nagy hazugság.
Aki nátriumglutamáttal telepakolt ételt eszik, annak néhány fűszernövény, melyek blokkolják a glutamic savat, csillapítják a glutamát toxikus hatásait: a kurkuma, silimarin, vagy gingko biloba.


De a legjobb javaslat az, hogy messziről kerülje a csomagolt ételeket. Egyetlen csomagolt ételről sem lehet biztosan állítani, hogy ne lenne tele glutamáttal. Az összetevők listáján kiderül, hogy a glutamát nem is egyszer, hanem 2-3 vagy többször is szerepel.
Az összetevő listát úgy kell értelmezni, hogy a legelső helyen levőből van a legtöbb, a második helyen levőből a második legtöbb, és így tovább.
Néhány eldugott glutamát név, melyet érdemes figyelni: minden ami "hidrolizált", élesztőkivonatok, monosodium glutamate, monopotassium glutamate, glutamate, glutamic-sav, zöldség-fehérje kivonat, zselatin, minden ami "autolizalt" (autolyzed), sodium caseinate, búza-kivonat, mesterséges izesités, természetes izesítés, aroma-azonos ízesítés, kalcium caseinate, texturált-fehérje, tejsavó-izolátumok, ízfokozók.


Valószinüleg fut még más néven is.
Ha az összetevők listája "fűszerek" megnevezést tartalmaz, akkor a legtöbb esetben az is tartalmaz glutamátot.
A törvény szerint, ha az ételhez már előre összekevert állapotban adnak hozzá valamit, akkor nem kell feltüntetni az összetevők listáján a glutamátot. Csak azt kell ráirni, hogy paprika-bors keverék, de közben tele van glutamáttal is. Ellenben a címkére csak annyi kerül: "fűszerek".
Ha az összetevő listáján több glutamátnak megfelelő nevet lát, az annyit jelent, hogy az étel nagy mennyiségben tartalmaz glutamátot.
Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es zacskót, ha egyszer nekiállt az evésnek? Nézze meg az összetevők listáját, a hidrogénezett olajokon kívül tele van glutamáttal. Az izgató toxinok túlizgatják az érzékelőbimbókat a nyelvén, és további habzsolásra késztetik.
A toxikus hatás nem fejeződik be a nyelvnél, tovább izgatja az emésztőrendszer glutamát receptorait, aztán a glutamát bekerül a véráramlatba, onnan az agyába, és az agyban az agysejtjei a szó szoros értelmében szétdurrannak. mivel a glutamát túlizgatja őket.
Vigyázzon, ne ez legyen a legnagyobb izgalma!
Aztán a lelkiismeretének könnyítése miatt a chips-et leöblíti diétás kólával, és a kólában levő aszpartám rátesz még 1-2 lapáttal. Kész a recept egy jó kis szivinfarktusra vagy agydaganatra, de lehet, hogy csak megvakul tőle. Bármelyik is az eredmény, mind csupa izgalom.


Egyetlen kérdés maradt: miért teszik a nátriumglutamátot az ételbe?
Azért, mert a feldolgozott ételeknek egyébként hányingert keltő íze lenne, és nem enné meg senki. Továbbá késztet az evésre, hízlal, betegséget okoz. Vagyis üzletet hoz a házhoz.
Állatkísérletet is végeztek az aszpartámmal.
108 patkányt etettek 2 év 8 hónapig az édesítőszerrel. Egy dobozos kólában található aszpartám 2/3 részét etették velük. Az eredmény: TUMOR.





Mindeközben ne felejtsük el, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél...









2010. december 4., szombat

Tökölő


Ekkora tök nőtt a kertemben!!!!

Hatalmas lelkesedésemben úgy szeptember közepén gyorsan leszüreteltem, nehogy megrohadjon a sok esőtől..., nem tudtam, hogy akkor kezdődik a vénasszonyok nyara. Buzgón meghívtam a barátainkat sütőtök vacsorára, megfőztem, sütöttem, szerencsére nem csak a tököt, ugyanis éretlenné kellett kóstolás után nyilvánítanunk. 
NEM TESZEM KÖZZÉ A RECEPTEKET

2010. március 6., szombat

Újra itt.

Régen írtam. Ahogy kicsi fiam cseperedik, a szabadidőm úgy zsugorodik. No megaztán iszonyú sok tanulnivalót tolt rám az élet mostanság, amit nagyon élvezek, amitől sokszor kétségbe esek, tépem a hajam, hogy eddig ezt, vagy azt miért nem tudtam.

A múlt év, és a mostani is a Hádész ( Plútó-Plútó kvadrát, majd Plútó- Hold (születési uralkodó)együttállás) fennhatósága alatt folyik számomra, akinek Kronosz (Szaturnusz tranzit a IV-es házban) segít be, hogy a leckét, még öregasszony koromban sem felejtsem el. Egy echte Ráknak ez csupa öröm. Komolyan, a lelkem mélyéig szétmarcangolnak. Még az a szerencsém, hogy tudom mit akarnak tőlem, mivel kedves Hermész, mindíg a segítségemre van ezekben a nehéz időkben.

Az egyik fontos téma az ÉLETMÓDVÁLTÁS.

Mivel a Plútó a hatos ház ura, természetes, hogy az én egyébként rendesen kaotikus életvitelemet, táplálkozási szokásaimat szeretné megregulázni. Az elmúlt tíz évben jórészt szellemi tanításokban, ezoterikus körökben, gyógyítóknál kerestem a megoldásokat. Nem mondom, hogy ez az út nem vezetett sehova, -mert minden út vezet valahova-, de nem ott találtam megoldásokat. India, megvilágosodás, Kína, feng-shui, Amerika, angyalok, Európa, antropozófia ( közeledünk!) itt már éreztem, hogy túl messze jártam, és lám a mi kultúránknak is meg vannak a maga bölcsességei, és nekünk ez valószínűleg testhez állóbb, mint az indiai bölcsek üzenetei.Lám még akkor sem gondoltam volna, hogy egy egyszerű Magyar ember fogja megmondani nekem a frankót.
Minden tiszteletem Somlósi Lajos bácsinak, aki hihetetlen tudással rendelkezik, és mindezt olyan egyszerűséggel adja át az embereknek, hogy öröm hallgatni.
Szeretném idegyűjteni a hanganyagait, és az azok indította gondolataimat.

A gyógynövények, a betegségek ismerete, a kezelési módok soha nem tartoztak a kedvenc témáim közé, manapság viszont gyógynövényeket nevelgetek, gyűjtök, krémeket kotyvasztok, latin neveket jegyzek meg, hatóanyagokat részletezek, tüneteket jegyzetelek...hát Hádész alapos munkát végez, nemmondom.

A Kölessel kezdődött...Amaránt, Hajdina, Tönköly, Zab, Gomasio, jászvaj...hajjaj, sóhajt fel a családom, mi jön még ezután! Megmondom! Nincs több Kádár-kenyér! Addig nem nyugszom, míg az utolsó gyermekem is azt nem mondja- Nem eszem többet bóti kenyeret, anya a te kenyered sokkal jobb!
Na ez még odébb van, de van időm. A tegnapi életem első kovászos kenyere, kritikán aluli lett. Törököt lehetett volna vele ölni. Nem kelt meg no, ma beletettem a kovász mellé egy kis élesztőt, mindjárt jobb lett, sőt jó lett! De addig nem nyugszom, míg finom laza kovácsos kenyeret nem sütök.
Szóval a konyhában is nagy a válság. Ahogyan a Plútó tranzitok alatt szokott ez lenni, -nem túl élvezetesen- a régi már nem működik /mivel tisztában vagy vele, hogy mennyi szemetet tömtél a magad és kis családod bendőjébe/, de az új rend még nem állt föl. Sokszor állok a boltban tanácstalanul. Most akkor mi a t...-t vigyek haza.A félig kész ételek tele vannak szeméttel, a zöldségek-gyümölcsök vegyszerrel, a víz biszfenol-a-val, a kenyér adalékokkal, a pékárú hidrogénezett olajokkal, a húsok antibiotikummal, a tisztálkodószerek meg felsorolhatatlansok méreggel. Lehet, hogy túlzok, de szerintem nem.
Mit tesz a kétségbeesett élelmezési főelőadó/ a másik foglalkozásom/, igyekszik kilenc négyzetméteren biozöldséget termelni, megbízható beszerzési formákat keresni, saját kenyeret sütni, és mindent a saját két kis kezével előállítani, amit csak lehet.


A legforróbb projektem most egy házi gabonamalom beszerzése. Nagyon váromm már, ugyanis nincs készleten a kereskedőnél, pedig részemről, már itt lehetne a kicsike. Ha az enyém lessz irány a biopiac, tönkölybúza és társai beszerzése következik, majd kenyérsütés ezerrel, friss liszből.








Ez egyenlőre csak álom, de soselehessen tudni....

2009. szeptember 4., péntek

Elfeledett csudaétkeink: A Köles

A minap bukkantam rá,erre a rég elfeledett, de újra felfedezett gabonánkra, amikor a főzelék mellé kerestem valamit ami nem hús. Mi nem vagyunk nagy reform konyhások, de Marcikoma megszületése óta, megtalálnak mindenféle újdonságok, amik egészségesebbé tehetik az életünket. Ez nem csak a mindennapi étkeinkre vonatkozik, hanem a lakás tisztán tartása, és a saját bőrünkre szép mennyiségben elhasznált tisztálkodó szerekre is kiterjed. Erről később.
Szóval Köles. Nagyon megörültem, mikor jobban utánanéztem, mit is tud. Merthogy nagyon sokat, és értékeset tud ez a papagáj eledelként, és újabban köles golyóként ismert növényke. Ez az egyetlen gabona, ami teljes értékű fehérjét tartalmaz, ezenkívül rost tartalma segíti az emésztésünket.. Gluténmentes, ezért liszérzékenyek és kisbabák is fogyaszthatják 5 hónapos kortól, de ha tápszert kapott a baba, még hamarabb is el lehet kezdeni, természetesebb, élőbb táplálék , mint a dobozolt, porított tápszer. Természetesen vízben főzve, hiszen tejet 1 éves korig nem ajánlják. Lúgos kém hatású, a mai táplálkozási szokásaink mellett , igen nagy előny.Rendszeres fogyasztása visszaállítja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Dohányosok, fogyókúrázók, stresszes életet élők szervezete jócskán elsavasodhat. Könnyen emészthető.Kis mértékben tartalmaz cellulózt, hemicellulózt, pektint, ami helyreállítja a bélműködést. Tartalmaz egy Metionin nevű aminosavat és szilíciumot, mely az immunrendszerünket erősíti. Zsírtartalmaenergiaforrás. Ásványi és nyomelem tartalma igen magas, a kovasav belülről építi-szépíti a csontjainkat, a fogainkat, megelőzi a fogszuvasodást. A hajunknak nagyon jót tesz, ha valakinek hullik a haja kimondottan ajánlott, és körmeink jó állapotát is vigyázza.
Megtalálható benne többek közt, B-1, B-2, E- vitamin, vas, kálcium, kálium ami segíti a kálcium felszívódását, szerves só. A benne található vas és magnézium segíti a sejtek regenerálódását. A foszfor elűzi a fáradságot, megakadályozza a depresszió kialakulását.
Csökkenti a koleszternit, szabályozza a vércukor szintet, gyulladáscsökkentő hatása van, erősíti a látást és késlelteti az öregedést.
Néhány recept:

Köleses szendvicskrém:
Hozzávalók
50 dkg félzsíros tehéntúró, 400 ml kefír, 10dkg köles, só, őrölt köménymag, egy csomó petrezselyem. Elkészítés: Mossuk meg a kölest, és főzzük meg sós vízben, majd hagyjuk kihűlni. A tehéntúrót törjük össze, adjuk hozzá a sót, a petrezselymet, és az őrölt köményt. Ezután adjuk hozzá a kefírt, és a kölest, és alaposan dolgozzuk össze.

Köles-zeller fasírt

7,5 dl főtt kölest, 2,5 dl reszelt zellergumót összekeverünk 1 kis fej apróra vágott vöröshagymával, 2,5 dl őrölt napraforgómaggal és 2-3 cikk fokhagymával. Ízesítjük 1 teáskanál zellersóval és 1 teáskanál zsályával. Fasírtokat formálunk belőle, majd közepesen meleg sütőben 30 percig sütjük.
Gombás kölesfeltét 1 csésze kölest zöldséglében vagy vízben megfőzünk. 2 áztatott, kinyomkodott zsemlét, 1 vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, sót, borsikafüvet, pirospaprikát adunk hozzá. Reszelt sárgarépát, gombát adhatunk hozzá. Pogácsákat formálunk belőle és olajozott tepsiben kisütjük.

Köles süti
alapja:1 rész köles3 rész víz1 rész méz ,kiegészítők tetszés szerint:szezámmag lenmag aszalt gyümölcsök mogyorófélék, diófélék
 Elkészítése: Kis tepsibe szórjuk a kölest. A meleg vízben feloldott mézzel felöntjük a kölest.Előmelegített sütőben takarék lángon addig sütjük, amíg a vizet fel nem szívja a köles.Ha kihűlt, akkor szeletelhető.


Melegen köleskásaként fogyasztható Én édesítésnek a következő mártást készítettem el:Vízben ázott mazsolát, szezámmagot, lenmagot, hántolt napraforgómagot ,( ha már madárkaja:)), mandulát összeturmixoltam, és mellé ezt tálaltam. Jól megédesítette az amúgy elég natúr kását, mégsem ettünk finomított cukrot.




BABÁKNAK
Aszalt barackos-narancsos köleskása

Hozzávalók (1 babára számolva):1 dl tej1 dl ásványvíz7 csapott ek. kölespehely1 db aszalt sárgabarack2 ek. narancslé, frissen préselve.Felmelegítjük a tejet és a vizet, belekeverjük a kölespelyhet, és néhány percig forraljuk. A sárgabarackot a narancslével pürésítjük (pici babáknak), vagy apró darabokra vágjuk nagyobbaknak és hozzáadjuk a kásához.

Ha nincs kedvünk a főzőcskézéshez, ugorjunk be egy bioboltba, és vegyünk egy zacskó kölesgolyót. Egész nap ehetjük, nem hizlal, és hamar jóllakottság érzetet biztosít – éppen ezért kiváló kiegészítője fogyókúrás étrendünknek.




EGÉSZSÉGÜNKRE!

2009. július 23., csütörtök

Akkor is gombóc!

Itt van a nyár itt van újra...Medence felállítva,nap befűttve, már csak a fagylalt hiányzik.Igen ám de a pici manóval nem tudunk mindig fagyiért rohangálni, konyházni is szeretünk a nagyobbjaimmal, ígyhát beszereztük a rég áhított fagylalt gépet. Recepgyűjtésbe kezdtünk, ki is válogattuk a kipróbálni valókat.Apának nemsokára érik a kertben a füge, ebből lessz whiskis füge fagylalt. Anyának, minden mennyiségben citrom és gyömbér, a fiúknak minden jöhet. Elsőre őszibarack lett a kísérletünk alanya. Citromhéj , cukor, víz, ebből szirup, kihűt, barackkal turmixol, hűtőben lehűt. No akkor fagyigép. Oppá, talán jó lett volna elolvasni a használati útmutatványt, mert most, amikor már a nyálelválasztásunk beindult, derült ki, hogy a gép nem fogja magától lefagysztani a cuccot, hanem előre le kell hűtteni 12! hosszú órán keresztül a fagysztóba. Jó! Tál fagyaszt, csapat vár. Idő lejár cucc bele, gép kever, és fagyaszt. Juhéjj! 30-40 perc alatt kész a fagyi. No hát az se nem lett finom, se nem lett fagyi.Tul sok lett benne a citomhéj, és folyik:(
Én gombócot akarok!
Próba kettő: Újabb barack szirup és joghurt.Ugyanez szederrel amit átpaszíroztam, kicsi citomlé.Az izek sokkal jobbak lettek, de a fagyit be kellett tenni még a mélyhűtőbe is.
Kicsit csalódtam a fagyigépben, de nem adjuk fel, csak rájövünk hogy is lessz jó.
Reggelre a hűtő megtette a hatását.