Három dolog maradt ránk a Paradicsomból:a csillagok, a virágok és a gyermekek. Dante
2014. június 10., kedd
Újra itt!
Talán kezdek a jól megérdemelt Ikrek üzemmódban leledzeni. Vagy az ez a blog a Rák részemé, az új az Ikreké:)
Na nem bonyolítom tovább, inkább bemutatom az újszülöttet.
Más-Képp-A változások idején
Már régen gondolkodtam, hogy ketté kellene választani a hétköznapi, gyerekezős dolgokat, az egyéb stresszoldó módszerektől, és az asztrológiával kapcsolatos szómenéseimtől.
Az apropóját a Metamorf masszázzsal való megismerkedésem adta, olvashatsz róla nálam is, és ki is próbálhatod.Az asztrológia is kezd beérni bennem, 8 évnyi tanulás után, mintha már értenék belőle valamit:)Harmadsorban tervezem megosztani veletek néhány otthon, teljesen ingyen végezhető gyakorlatot, amit mindenki a saját belátása szerint használhat élete jobbítására.
Hosszú várandóság volt, de megérte várni, alakítgatni. Remélem tetszik!
Itt találod!
Itt is, ott is várlak szeretettel!
2012. szeptember 23., vasárnap
Nem könnyű megváltozni!
2012. szeptember 20., csütörtök
Uránusz és a kapcsolatok
Ha valakinek a képlete így a személyisége is tűz és levegő hangsúlyos, jókora türelmetlenséget, akár robbanásig feszülő késztetéseket is szíthat egy esetleges tranzit.
Mivel a jegyek párban járnak, nem szabad a hatások elemzésekor kihagyni a szemben álló jegyet sem. Jelen esetben a Mérleg jegye, tehát a kapcsolatok, a harmóniakészség, az Én és a Te örök témái is hatása alá kerülnek.Az Uránusz nem tűri a stagnálást, a kényelmességből fenntartott kapcsolatokat. Az egyén szabadság vágyán, az Én előtérbe kerülésén keresztül le fog idővel rombolni minden olyan kapcsolatot, ami nem két független személy közös fejlődésén alapszik. Fájdalmas időszak lehet ha ragaszkodunk, "függünk és nem talpon állunk".
Egy homeopátiás írást olvasva bukkantam a következő idézetre Hahnemanntól a homeopátia atyától:
"A mértéktelen fájdalmak, a mocsarakban végzett munkák, a test súlyos bántalmazásai és sérülései, a túlzott hideg és forróság,és maga a szegénység kielégíthetetlen éhsége és egészségtelen élelmiszerei-és a Bastille-ban ártatlanul eltöltött 10 éves fogság,a testi kínok között eltűrt gályaraboskodás sem képes oly mértékben a krónikus betegség kitörését előidézni, mint egy minden testi kényelemmel ellátott boldogtalan házasság, vagy gyötrő lelkiismeret néhány hónapja.Az állandó szomorúság vagy bosszúság még a legcsekélyebb szimptómákat is felerősíti,és sokkal biztosabban és gyakrabban vezet minden elképzelhető krónikus baj kitöréséhez, mint a szokásos emberi élet összes hátrányos körülménye."
Ehhez nem tudok túl sok mindent hozzátenni.
2012. augusztus 15., szerda
Nem könnyű megváltozni!
2012. június 25., hétfő
Működő gyógymódok: Az 5 tibeti rítus III
2012. május 28., hétfő
Jó anya -rossz anya
Talán túl vagyok életem egyik legintenzívebb, legnehezebb időszakán. Minden fizikai, lelki és intellektuális energiámra szükségem volt ahhoz, hogy minden szempontból megújulva,- rengeteg új ismerettel önmagamról és a világról- kerüljek ki ebből az embertpróbáló életszakaszból.
Asztrológiailag nézve olyan négy évvel ezelőtt egy Plútó-Plútó kvadráttal vette kezdetét életem második olyan szakasza, amely az anyaságról szólt. Ezután közvetlenül a Plútó áthaladt a születési Holdamon. Rák szülött lévén- Plútóval, Szaturnusszal támadott Hold tulajdonosaként- nem ez volt életem legharmonikusabb időszaka. Mondhatom inkább, megjártam a poklot, hála istennek ez az utazás inkább magamon belül történt, semmint valami tragédiával szembesülve kelljen megélni az átalakulást. (Vagy annak a lehetőségét, mert a lehetőség még nem garantálja a sikert.)
Az úgy kezdődött, hogy nagyon szerettem volna megint egy kisbabát. De már a foganás sem ment olyan könnyen, mint annakelőtte. És az a gyönyörűnek álmodott csecsemő és kisgyermekkor sem lett olyan felhőtlen, mint gondoltam. Sokévnyi tapasztalattal magam mögött könnyűnek reméltem a dolgot. Tökéletesen akartam csinálni, talán utoljára élhetem meg az anyaság ezen törékeny szakaszát.
Rengeteg új impulzus ért, nevelés, táplálkozás rengeteg új lehetőség, amitől sikert reméltem. Rengeteg energiát fektettem, sok irányba a siker érdekében.
Eközben a babám nagyon rossz alvó volt. Hónapokig éjszaka is óránként ébredt, én szoptattam. A nappalok sem voltak nagyon rózsásak. Sem egy nyugodt alvás, sem egy ebéd, két évig. Eközben a nagy igyekezetben- hogy tökéletesen felkészült anyaként sikerül egy tökéletesen boldog gyermeket fogok nevelni- sikerült magam a végsőkig leamortizálnom, és a magamról alkotott kép szöges ellentétévé válni. De hát a Plútó már csak ilyen, levisz a dolgok legmélyére, ahol megmutatja a teljes igazságot. Én ugyanis csak szerettem volna olyan jó anya lenni, mint amilyennek láttam magam. De nem voltam. A fizikai, lelki stressz kihozta belőlem a legrosszabbat.
Egy előző írásomban a "gyöngyhalászatról" írtam, hát ennek az időszaknak a végére egy egész gyöngysort sikerült felszínre hozni.
Volt egy időszak amikor emígyen vélekedtem a fennen forgó témáról:
Rossz anya nem létezik, minden anya a legjobbat akarja a gyermekének. Létezik olyan, hogy valakinek nincsenek jó szerszámai, eszközei, tapasztalata a nevelés terén, ezt- idővel- minden bizonnyal pótolja, szélesíti a skálát az ember ha törekvő.
A másik dolog az energia. Nagyon sokat hallani manapság arról, hogy milyen fontos a rezgésszintünk növelése. Hát nemhogy fontos, hanem egyenesen életbevágó fontosságú ebben az életszakaszban. Minden misztikus felhang nélkül.
Az anya szeretne minél többet megadni a gyermekének. De az anya FÁRADT. Az anya egyedül van. Manapság beleestünk a nagy civilizációs csudába, és mindenki egyedül van. A nagycsaládok a többgenerációs családok, a sokgyerek, unokatestvér-rokonok nyűgje elől való menekülésben egyedül maradtunk. A férj látástól mikulásig dolgozik, jó ha este van fél órája a csemetére.
Olvastam valahol, hogy az édesanya alvás ideje szent- min 6 óra egyhuzamban- mert különben nem tudja végigcsinálni a maradék 16-18 órás időszakot, amikor végig éberen és aktívan kell töltse az idejét, legtöbbször feszített munka tempóban. Arról is hallottam, hogy kínzási módszerek közé is tartozik az, ha valakinek rendszeresen megzavarják az alvását. Simán be lehet tőle kattanni.
Nos, ez ilyenkor nem a legjobb móka. Én nem tudtam, hogy nem bírom, és csak kitartottam eltökélten. Éjjel-nappal. Azt gondoltam senki nem viselheti olyan jól a gondját a kicsimnek, mint én, hát nem is maradt el senkivel.
Azután vannak olyan emberek (XII-es házas karmások) akiknek szinte kötelező lenne a napi minimum 1 óra egyedüllét ( meditáció, elmélkedés, tanulás, gyakorlatok végzése), különben előbb utóbb összedől körülöttük minden.
Sok idő telt el mire rájöttem, hogy MUSZÁJ vagyok magammal is törődni. Rájöttem, ha én nem vagyok kerek, egészséges akkor a gyermekem sem tud az lenni. És nem csak a kicsi, akivel még jó pár évig egy energia rendszerben élünk, és kihat rá a legkisebb megrogyásom is, hanem a nagyok sem boldogulnak úgy az életben ahogy kellene,ha én szorulok az ő segítségükre. Ekkor találtam rá a Tibetiekre, és megkezdődött a felemelkedésem. Fizikailag és lelkileg is sokkal stabilabb lettem,mint bármikor annak előtte- ebből kifolyólag a gyermekem is sokkal kiegyensúlyozottabb lett. A Tibetieket, követte még néhány hasonló csudás dolog megismerése, és az életembe való beépítése. Ma már képes vagyok reggel és este is 1-1 órát szánni ezeknek a gyakorlatoknak az elvégzésére, tanulására. Persze előbb testközelből meg kellett ismerkedjek a Szaturnusz tanításával. S hogy ez sikerült, jutalmul testileg, lelkileg és mentálisan is sokkal összeszedettebb, és erősebb lettem. A végére még a régen- magamról mint anyáról- álmodott képet is sikerült elérnem ,( na jó erősen megközelítenem) amire mindig is vágytam. Az ember nincs kész soha, és ez nagyon jó, abban az esetben ha a haladást sikerül ténylegesen véghez vinni.
Minden anyukát arra bíztatok, hogy ha napi 5 perccel is, de kezdjen el önmagával törődni. Olyan dolgokat adva magának, ami tényleg tölti, emeli. Szépen magától kikerekedik, egy tényleg hasznos idő, ami csak az övé. A titok a rendszeresség! Minden nap! Nyugodtan, akkor is ha bármikor félbeszakadhat az az öt perc is, nem baj, az új dolgok nehezen indulnak. Minél régebbi egy szokás, annál nehezebb változtatni rajta, de lehetetlen nincs, csak tehetetlen- szokta volt mondani édesanyám. A bringát is elindítani nehéz, de ha már gurul......
2012. március 14., szerda
A Rák csillagjegye
Valahol azt mesélték nekem, hogy a Rák típusú (Nap, Hold, Aszcendens, I házas Hold állással rendelkezők) emberek a rák mellett a kagylóra,pontosan a lelki folyamataik a gyöngy születésére hasonlítanak.
A gyöngyszem születése nem más,mint a kagyló természetes védekezése a belé került szennyeződéssel szemben.
Ha kosz kerül a kagylóba az irritálja, fájdalmat okoz, ezért az állat rögtön elkezd kalcium (Szaturnuszi anyag) réteget vonni köré, s évek alatt így kifejlődik ki az igazgyöngy.Ugyanez megy végbe bennünk is. Ha valamivel nem boldogulunk- mivel vizes jegy vagyunk különleges kapcsolattal a tudatalattinkkal-az elkezd gyötörni bennünket, sokszor nem is tudjuk megfogalmazni, mi is az ami bánt. Emiatt tényleg gyerekes lehet a viselkedésünk, duzzogunk, támadunk, nyűgösködünk.Amiatt, hogy szinte húsba vágóan fájdalmasak ezek a megélések,mi s kemény páncélt, növesztünk magunk köré. Nagyon hosszú, kitartó tudatos önmegfigyelés,és a Tükröződés törvényének az alkalmazása kell ahhoz, hogy a tudatunkba tudjuk emelni az adott probléma lecsupaszított lényegét.
Önmegfigyelés. Ez az a pont ahol el lehet bukni, de legalább évekre le lehet horgonyozni. Ez csak akkor lesz sikeres, ha képesek leszünk önmagunkat úgy szeretni, mint egy jó szülő a szerelmetes gyermekét. Gyengéden, de korlátokat adva,mindig megbocsájtva, segítve.Ha nem így teszünk a bűntudat, az ön(és mások)büntetés a mártíromság maga alá temet.Ha az adott problémát a tudatunkba tudtuk emelni, tehát meg tudjuk fogalmazni,mi is az ami bánt, akkor van esélyünk túllépni a helyzeten.
Ha idáig eljutottunk nyert ügyünk van, bár ettől még nem oldódott meg a dolog. Itt ugyanis fel kell tudnunk használni a szemben álló jegy, a Bak jegy jó tulajdonságait. Felelősséget kell tudjunk vállalni a saját életünk történéséért, és felnőtthöz méltó viselkedéssel rendeznünk kell azt.
Ha képesek vagyunk erre, akkor születik meg bennünk az igazgyöngy.
Az én első gyöngyöm kihordási ideje 10 év körül volt. Azóta, hogy megtapasztaltam a ennek az aktusnak a gyönyörűségét, sorozatgyártásba kezdtem. Persze nem mondhatnám, hogy önként és dalolva, a tenger mélyére költözni időről-időre, s ott kegyetlen fájdalmakon keresztül új gyöngyöket létrehozni még a siker élményének az emlékével sem könnyű.
De még mindig jobb mint önmagunkat sajnálva, gyengén, mások által még komolyan sem vehető emberként leélni egy életet.
Persze nem mindenkinek ennyire nehéz, de egy terhelt Hold(kvadrát, oppozíció, diszh.együttállás)esetén nem kis próbatétel.
De segítségül had mondjak el egy mesét:
![]() |
| A kép forrása |
Eredményes gyöngyhalászást minden sorstársamnak!
Működő gyógymódok: Az öt tibeti rítus. Beszámoló I
A feledékenységem szinte a nullával lett egyenlő, mivel Tudom, hogy milyen jó érzés csinálni is és a napom is utána.A sikert az eredményeket addig úgysem tapasztalhatom meg amíg nem csinálom rendszeresen. Másrészt a gyakorlatok hozománya olyan mint egy Ogre. Minden szinten mást ad. Gondolok itt arra, hogy először az izmai edződnek meg az ember lányának. Azután az idegein is meglátszik a rendszeres pihenés. Fizikai gyógyulások,lelki stabilitás, érzékenység növekedés. Ha a gyakorlatok már jól mennek, nem kell arra figyelni már, hogy mi is a feladat akkor össze lehet kötni megerősítések ismételgetésével. A könyvben minden rítushoz ajánlanak néhányat,de aki ismeri Louise L Hay könyveit, az számtalan variációból válogathat. Persze egy idő után mindenki a saját költeményét mondogathatja.
A saját tapasztalataim: 13 ismétlés számnál megálltam, ugyanis a kicsim körülbelül ennyit tolerál reggelente.Van olyan, hogy konkrétan a fejemre mászik gyakorlás közben. Nem mindig tudom befejezni, sokszor nem tudok magamra, a számolásra,a légzésre figyelni, mert közben beszélgetünk
.
-Anya mit tornázol?-Az öt tibetit!
Az ötibetűt?:)
Most fedezi fel a betűket.
Képzeljétek, utánoz. Nézem egyik nap a fordított v alakot próbálgatta:))Nagy reményekkel tekintek az oviba járásra, a nyugodtabb körülmények, a nagyobb koncentráció biztos meghozza a maga gyümölcsét.
Mindennek ellenére rendíthetetlen vagyok.
Most kezdem azt érezni, hogy nem nehéz, sőt némelyik kimondottan kellemes, és el is tudok lazulni a gyakorlat közben.Olykor.Tehát az izmaim megerősödtek.
Az anyacserém felgyorsult. A hangulatom kiegyensúlyozottabb lett- hát volt mit kiegyensúlyozni, azuram a megmondhatója.
Sokkal könnyebb lett feldolgoznom azokat a történéseket, amiken azelőtt napokat siránkoztam, duzzogtam.
Szóval nagy csodák nem születtek egyenlőre, mégis nagyon elégedett vagyok.
Legfőképpen azért, mert ki tudok tartani valami mellett, és így tapasztalatot szerezhetek a Lépésről-lépésre című Szaturnuszi tanításból. Bővebben itt a Szaturnuszról.
De a kitartás MINDIG meghozza az eredményt, és ez az egyik legkevésbé népszerű bolygó még ajándékot is osztogat. Erről írok majd egy következő bejegyzésemben
2010. március 12., péntek
Hold-tan
- A tűz jegyei a Kos, az Oroszlán, és a Nyilas. Azokon a napokon amikor e jegyekben jár a Hold, úgynevezett termésnap van, tehát azokat a növényeket ültethetjük, palántázhatjuk, gondozhatjuk, szüretelhetjük a legnagyobb hatékonysággal, melyeket terméséért termesztünk. Ilyen a paradicsom, a paprika, a padlizsán, cukkíni, tökfélék, uborka, a hüvelyesek,a gyümölcsfák. Ide tartoznak még a gabonák, és azok a fűszer-és gyógynövények, melyeket a magjukért termesztünk.
- A föld jegyei a Bika, a Szűz, és a Bak. Ezekben a napokban a gyökértermésűeké a főszerep.Ide tartozik a zeller, a sárgarépa, a hagymafélé,k kivéve az újhagyma,a karalábé,cékla, petrezselyem, retek, a burgonya, a csicsóka, a torma, a spárga stb.., és minden gyógynövény, melynek a gyökerét használjuk A szűz napjai kiemelt fontosságúak a kertben, igen termékeny jegy, sokmindennel végezhetünk, ha ezt a napot tudatosan használjuk.
- A levegő jegyek az Ikrek, a Mérleg, a Vízöntő.Itt virágainkkat és virágzó gyógynövényeinkket gondozhatjuk, a zöldségek közül a brokkoli és a karfiol és az articsóka tartoznak ide.
A viz jegyei a Rák, a Skorpió, és a Halak. E napokon levél napok vannak, mikor is salátát, spenótot, sóskát, mángoldot, káposztaféléket,rebarbarát és levelülért termesztett gyógy- és fűszernövényeinkket, valamint sövényeket és a füvet gondozzuk.
2010. március 8., hétfő
Hold-tan
Nem véletlen,hogy elkapott és magába szippantott engem ez a téma, hiszen tripla rákként valószínűleg érzékenyebb vagyok a Hold hatásaira, másrészt kellett valami értelmes rendszer, amely mentén rendezhetem a napjaimat. A felhasználási köre a Hold-tannak tökéletesen fedi a hatos ház témakörét, hiszen a hatos ház uralja a munkát, elsősorban a hétköznapi, szolgálat jellegű rutinfeladatokat, az életmódot, az egészség és a betegség témakörét is.A kerti munkák és az azt követő aratást is a szűz jegye uralja. Tehát itt az idő aratni is. No még nem a kertben...
Először is szeretném az alapvető szabályokat összeszedni, majd napokra lebontva, az adott időszak domináns tennivalóit ismertetni, hogy praktikusan is álljon itt konyhakész információ, amíg vérré nem válik a tudás.
Első, és talán a legfontosabb a hold négy fázisa:
ÚJHOLD, NÖVŐ HOLD, TELIHOLD, FOGYÓ HOLD
Újhold
- A Hold két három napig ugyanabban a jegyben tartózkodik, mint a Nap, ez az új holdhónap első napja. Ilyenkor a Hold nem látható, régebben holt-holdnak is nevezték.
- Új időszak kezdete, tehát ilyenkor érdemes új dolgokat elkezdeni, a régi haszontalan szokásainktól segít megszabadulni- persze alapos megfontolás, megértés, indoklás, motiváció után, mivel ezek nélkül az újhold önmagában nem képes csodákra.
- Ha újold napján böjtölünk, sok betegséget megelőzhetünk vele. a testünk méregtelenítő képessége most a legnagyobb, érdemes segíteni léböjttel, méregtelenító teák fogyasztásával, méregtelenítő légzés gyakorlásával, ha tehetjük vonuljunk vissza erre a napra legalább néhány órára.
Beteg növényeket, fákat most érdemes visszavágni, hamarosan rohamos növekedésnek indulnak majd.
A Hold felszínén egy keskeny világos sarló jelenik meg D betű alakban, ez a dagadó Hold. Növekvő útja körülbelül tizenhárom napig tart, ez at I. és II. negyed.
Ad, tervez, befogad, belélegez, energiát tárol, erőt gyűjt, védelemre és pihenésre hív.
Ami a testet építi-vitaminok, ásványi anyagok, stb..-most kétszeresen hat, ez az ideje a beépülésnek, növekedésnek.
Étkezéseink alkalmával is tartsuk ezt szem előtt, hiszen gyorsan felugohat egy-két kiló.
Minél inkább nő a Hold, annál kedvezőtlenebbül gyógyulnak a sebeink, tehát műtéteket ne erre az időszakra tervezzük, ha lehet.
Étkezések alkalmával, hamarabb és többször lehet telítettségérzetünk.
A növények nedvei felfelé irányulnak, a föld feletti növekedés a domináns, a kilégzés van túlsújban.
A Hold az útja felénél jár, fénylő kerek korongként láthatjuk.
Jóval erőtelljesebb energiák átpolarizálódása most sokkal erőtelljesebbek, mint újhold időszakában, sokan igencsak megérezzük ezt. Feszültség, holdkórosság lehet úrrá rajtunk. Sokkal több gyermek születik ezeken a napokon.
Telihold napján is érdemes böjtöt tartanunk.
Gyógynövényeinkket érdemes most gyűjteni, hiszen most a legnagyobb a hatóanyagtartalmuk. A másik lehetőség skorpió holdnál.
Most ne metszük meg fáinkkat, bokrainkkat, akár el is pusztulhatnak.
A Hold átalakul C betűhöz hassonló /cökken/ alakjába, ez a III:, és IV. negyed, szintén tizenhárom napig tart.
Kiizzad, kimos, kilélegez, szárít, aktivitásra és energiafelhasználásra hív.
Sebeink jobban gyógyulnak, műtétek jól sikerülnek, különösen az eltávolítást célzóak.
Most egy kicsit lehet többet enni, nem fog megártani.
A házimunkákat most könnyebb elvégezni.
A növények nedvei a gyökérbe vándorolnak, a föld befogadásra kész.
2009. augusztus 27., csütörtök
2009. július 18., szombat
Hold
- Háromszoros Rák jegyűként a Hold a legfontosabb és legkedvencebb bolygóm. Az asztrológiai szinbólumok között talán ezt is ismerem a legjobban. Jöjjön hát egy értekezés az éjszakai égbolt királynőjéről,
A Hold
Ki vagyok?
Luna a holdistennő, Az anya, A rejtett, A mélyen zajló, A tükröződő, A tudatalatti, … érzések, álmok, gondoskodás, vágyakozó, lélek, család, ösztönösség, gyerekes, haza, passzivitás, kedély, hullámzó,tápláló,teremtő, elengedő, védett, változó, ciklikus,befogadó….
Szimbológia
A Hold a föld hűséges kísérője, a test anyagba szállásának szimbóluma. Ábrázolása két félkör a lélek szimbóluma, az egyik félkör az isteni tudat, a másik az emberi tudat. Összekapcsolódva jön létre a személyiség. A Hold személyiség-tudat rejtett, ellenőrizhetetlen és finom: érzékeny és befolyásolható) önkéntelen információ- befogadó) részét testesíti meg.
Az örömök, fájdalmak, traumák átélésének az alanya. Itt raktározódik el minden emocionális megélésük, s ez a tárhelye minden gyermekkori érzelmi tapasztalat, a születés és a magzati korunk emlékeinek, és előző inkarnációink lenyomatának. Ezek a tartalmak nem tudatos, bármikor felidézhető emlékek, egyrészt mennyisége hatalmas ,végigvonul a történelmen egészen a teremtésig, másrészről ezek negatív és pozitív érzelmi töltetének az összessége elviselhetetlen lenne a tudatos elme számára. A Holdhoz tartozó tudattalan elme tárol mindent, mintegy alvó , szunnyadó állapotban. Ezekből, az emlékekből jön létre az ösztönös viselkedés. A személyiségnek a nem tudatos része. Az ösztönök, az álmok, az érzelmi benyomások és az azokra adott tudattalan válaszok erednek belőle. Az asztrális testünkkel, asztrálsíkkal van kapcsolatban.
Fénye a Naptól származik. Virtuálisan azonos nagyságú, égitestek, ám a Hold anyagi, a Nap energia természetű égitest.
A személyiség tartópillére
E két égitest, az emberi lét két alap pillére. A Tarot kártya főpapnőjét két oszlop között ábrázolják. A fekete a hold, a fehér oszlop a nap szimbóluma. A székelykapu két oszlopán is a Nap és a Hold díszeleg, csendes emlékeztetőül. .
A Nap az élethez való energiát adja, a Hold az élethez szükséges formát, azt a formát, anyagot, amiben a Nap energiája megnyilvánulhat. A Nap yang energiájú, aktív szellemi teremtőerő, férfias, értelemmel megvilágító. A Hold, a yin energiák megtestesítője passzív, nőies, anyag teremtő, szeretettel tápláló.
Metafizika
„ A Hold a kollektív tudattalannal kapcsolatban álló individuális tudattalan lelkivilágot, és így mindazt a bennünk rejtőző (mágikus) erőt és hatalmat jelöli, amely életünket fenntartja és irányítja, anélkül, hogy azt különösebben irányíthatnánk, befolyásolhatnánk, akaratunkkal, racionális értelmünkkel. Mindezek által a nőies, nyugalomhoz és intimitáshoz ragaszkodó, kötődni és oldódni vágyó belső lelki életünket testesíti meg, aminek köszönhetően tudattalanul állandóan kapcsolatban állunk a létezés más lényeivel és létformáival. Végső soron az önkéntelen információ befogadási, információ átalakítási és visszatükröződési képességünket, valamint tudattalan kreativitásunkat.// kép: tükörbe néző lány//Ezért az anyaság, a szaporodás, növekedés, gazdagodás, a tágulás, vagyis a teremtésben való közvetlen (az embernél hús-vér szintű) részvétel princípiumát testesíti meg.
Az egyéni horoszkópban az anyához, nőknél az anyai állapothoz, az anyaság szelleméhez való önkéntelen és öntudatlan viszonyulást (vágyat, ragaszkodást vagy elutasítást, önkéntelen irracionális félelmet) jelöli.”
Funkciója a horoszkópban
Jelöli az otthoni életet és a családdal fennálló kapcsolatainkat. Megjeleníti az anyát saját anyaságunkat, férfiaknál a személyiség nőies, gondoskodó részét. Jelzi a szülött családját és az ahhoz való viszonyát. Belső gyermekünk is itt él, felnőttkorban sokszor elfeledve, elhagyva Következtetni lehet az otthonára, házára. Férfiaknál az anya majd a feleség jelölője, nagymama, idősebb női rokon. Társadalmi ügyekben a tömegek a nyilvánosság szimbóluma.
Jelképezi az érzelmi-lelki életet, A képzelet és vágyvilágot, Az érzelmi azonosulás képességét, a gondoskodó hajlamot. Megmutatja szülőhazánkhoz, azok hagyományaihoz való viszonyunkat. Testünkben jelöli a testnedvek működését, a ciklikus működéseket, emésztési funkciókat, mint az információ feldolgozás testi szintű megélését, a memóriát és a z érzelmi motivációkat.
Lélektan
A hold princípium diszharmonikus a személyiségünkben, ha hiányoznak belőlünk a hold bizonyos aspektusai, ha a múltból gátolva hoztuk magunkkal az energiáit egy negatív tapasztalat következményeként, vagy ha eluralkodik bennünk, egy tulajdonság öncélú túlpörgetése által.
Ha túl kevés /gátolt, hiányos/ a hold energiája, túl racionálisak, ridegek, érzéketlenek, önzőek leszünk. Az érzéseinket nem akarjuk, vagy nem tudjuk kifejezni. Vágyainkat nem tudjuk kifejezésre juttatni, mindeközben mindennél jobban vágyunk arra, hogy szeressenek minket, törődjenek velünk. Úgy érezzük mi csak adunk és nem kapunk semmit cserébe. Sértődött, mártír magatartás alakul ki. Depresszió, melankóliakór tör ránk időről időre. Nincs tudomásunk és tapasztalatunk arról, hogy képzelőerőnk, fantáziálásaink befolyásolják sorsunk alakulását. Túlzottan racionális az élethez való hozzáállásunk, nem ismerjük bensőnk sugallatainak segítő szándékát. //PL: a horoszkópban:- erő, fényszög//
Ha túl sok a Hold energiája, önállótlan, szeszélyes határozatlan, tétova, félénk, nyugodni nem tudó lelkek vagyunk. Hangulatunk hullámzó, kiszámíthatatlan, amivel másokat és saját magunkat is tönkre teszünk. Befolyásolhatóak érzelmileg labilissá, túlérzékennyé válunk. Érzelmi kötődéseink ránehezednek másokra, mintegy elvárjuk, hogy pótolja az anyát, a gondoskodást, vagy ennek az ellenkezője, hogy elhalmozzuk, megfolytjuk társunkat, gyermekünket gondoskodásunkkal. Mindezt azért, hogy magunkhoz kössük, hamis biztonság illúzióját létrehozva. Irreálisan aggódóak vagyunk például a gyermekeinkért, ezzel őket hátráltatva, fogva tartjuk őket gyermeki létükben, meggátolván az ő felnőtté válásukat. Önbizalmunk igen kevés, könnyen megbántódunk, sértődékenyek leszünk. Képzelőerőnk gát nélküli, irreális, romboló. Nem vagyunk tisztába azzal, hogy az aggódásunk, öncélú fantáziálásunk miként befolyásolja életünk eseményeit.
Harmonikusan megélt Hold energiáink hatására érzékenyek és nyitottak vagyunk saját legbensőbb igényeinkre, vágyainkra, azokat kielégítő életet tudunk élni. Ezáltal érzékenyek vagyunk mások érzelmi, testi, lelki szükségleteire, segítséget, gondoskodást tudunk nyújtani, ha igénylik azt. Képzeletvilágunk derűs, és harmonikus. Tisztában vagyunk azzal, hogy vágyaink, aggodalmaink hatással vannak életünkre. Képesek vagyunk fantáziánkat kordában tartani, sőt azt építő módon használni. Nyitottak vagyunk az anyagi világon túl létező dolgok iránt, bízunk belső sugallatainkban.
Hold az örök változás
Az emberi létben három folyamatot élünk meg, újra meg újra. Befogadás, táplálás, elengedés. Gondoljunk csak az anyaságra, a nő befogadja a férfit, vele a magját, a fényt, az egyé válik vele, így indul meg a teremtés a növekedés, a sokasodás. Az anya szervezete táplálja a gyermeket, születése után, gondoskodik róla, majd felnőtté válása után útjára engedi. Egy másik folyamat az emésztés. Magunkhoz vesszük a táplálékot, a szervezetünk hasznosítja belőle a tápanyagokat, majd amire nincs szüksége, azt elengedi.
Érzelmeink mások érzelmeit is helyesen így kezeljük. Elfogadjuk, befogadjuk őket, megemésszük, gazdagítjuk magunkat a tapasztalattal, majd elengedjük azokat.
A női létnek is három fázisa van. A leány, az anya, és a banya. A leány befogadja a szüleitől a testi, lelki, szellemi táplálékot, majd az életszakasz végén a fényt, a férfit. Anyává levén táplálja a gyermekeket, bőséget teremt, majd gyermekei felnőtté válásakor elengedi azokat a saját útjukra. A banya létben elengedi világi ambícióit, segít másokat, hiszen élete során tapasztalatai bölcsességgé értek, majd elengedi a földi létet.
Népmese
A Hold- princípiumot a mesékben a főhős édesanyja ( a királyné vagy a szegény ember felesége) képviseli. A főhőst, mikor világgá megy, az anyja búcsúztatja, indítja útjára (míg amikor hazatér, általában az apja fogadja). Ő az út kezdete, de látens módon a célja is: amikor a főhős legyőzi a nehézségeket, s elnyeri a királylány kezét, és feleségül veszi őt, ismét összekapcsolódik a Hold princípiummal.
A legárnyaltabb anyafigurákkal azokban a mesékben találkozhatunk, ahol leánygyermek a főhős. Nemcsak az anyához fűződő viszonyról, hanem a leendő anyaszerepről is tanítanak.
Hogyan üzen a szellem a testünkön keresztül?
Bármely folyamat gátolt, túlhajszolt, megtagadott, a lelkünkben az egyensúly felborul, visszaélünk az ősprincípium energiáival, öncélúan használjuk, vagy tagadjuk meg azokat. Hosszú időn át diszharmonikusan megélt hold energia a testünkben a következő testrészeken keresztül üzen nekünk. Emésztő rendszer, női szervek, az érzelmekkel kapcsolatban lévő endokrin rendszer, ezen belül főleg az agyalapi mirigy/hypothalamus/, ezen kívül a táplálkozással és anyagcserével kapcsolatos pajzsmirigy.
Amíg nem tudatosul bennünk, hogy a velünk ellentétesen érző és gondolkodó emberek a valóságnak egy másik – és épp annyira jogos és érvényes-részét testesítik meg, más életformát választanak, addig –mivel nem fogadjuk be és nem emésztjük meg –emésztőrendszeri problémák széles skálájával lehet dolgunk. Át kell alakítanunk a rendkívüli érzékenységünket és sebezhetőségünket információ-befogadási készséggé. Szentimentális és egoista félelmeinkből fakadó, családjáért, szeretteiért való túlzott aggodalmaskodásnak, féltésnek, és féltékenységnek következtében, a nyirokmirigy és elsősorban a hasnyálmirigy működési rendellenességeivel, majd a gyenge immunrendszerünkkel kell szembenézzünk.
Túlérzékenységünk eredménye lehet étkezési probléma, a testsúly ingadozása. Néha sovánnyá emésztjük magunkat sértődöttségünkben, hol pedig felesleges kilókkal bástyázzuk el magunkat a környezetünkből érkező agresszió ellen. Az anyasággal, a megtermékenyüléssel, szüléssel szemben táplált rejtett agresszió, ellenállás a női szervekben jelzi a diszharmóniát. Hullámzó lelkiállapotunk sértődékenysége, túlérzékenysége depresszióba, önsajnálatba, vádaskodásba vagy szenvedélybetegségekbe sodorhatnak.
Ha régi már, az elengedés fázisát túlhaladó érzelmekhez, reakciókhoz ragaszkodunk akkor az emésztés lassul, a tápanyagokon kívül már a mérgező anyagokat szívja fel a szervezet. Az elengedés, fájdalmasabb nehezebb. Ugye ismerjük a székrekedést? Ha krónikussá válik, akkor érdemes a fenti gondolatok mentén megvizsgálnunk az életünket. Mely dolgokhoz, érzelmekhez, kapcsolatokhoz, esetleg tárgyakhoz ragaszkodunk úgy, hogy az már nem válik hasznunkra. Ha meglátjuk ezt a dolgot, észre fogjuk venni azt, hogy már nem táplál, hanem mérgez bennünket. Így az engedés sem lesz nehéz.
A fizika
A Hold 27 nap, 7 óra, 43 perc és 11 másodperc alatt kerüli meg a földet. A horoszkópban a leggyorsabb égitest, két és félnaponként vált csillagjegyet. Képe folyton változik, dagad, megtelik, majd fogyni kezd.
Analógiái, avagy ami csak eszembe jutott a holdról: ár-apály, testnedv, gyöngy, baloldal, befogadó, tápláló, elengedő, anya, gyermek, lélek, tudatalatti, tükröződés, múlt, emlékek, lenyomatok, ösztönös, érzékenység, érzelmek, táplálkozás, ciklikusság, változékonyság, nő, víz, sötét, rejtett, hideg, nedves, család, biztonság
Kapcsolódik még
Rák jegy, IV. földház, Aritmológia: 2, Vibráció törvénye, Főpapnő, solutio az oldás alkímiai művelete.
2009. július 12., vasárnap
Merkúr



















