2012. augusztus 15., szerda

A Nagy Rend felé

Egy- két évvel ezelőtt már találkoztam a Fly Lady programmal, és rögtön tudtam, hogy magamévá kell tegyem. Szükségem van rá. Szőröstül bőröstül. De akkor még nem ment. Nem bírtam az állandóságot, és azt, hogy más mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Kicsit erős volt az egóm. Mára talán csillapodott valamit, vagy sikerült jobb belátásra térítenem azóta. Most nemhogy taszít a rendszeresség, de szomjazom. Képtelen vagyok tovább élni így. Néhány napja felújítottuk a házunk kisebbik fürdőjét. Persze akkor már a hálót is fessük ki, de akkor már minden poros, úgyhogy gyakorlatilag végig kellett mennem az egész házon. Ez kapóra jött. Szanálások, takarítás, új színek, bútorok, renszer.Valahol ott járt már a gondolataim hátsókertjében a dolog, s bele is botlottam. Kinyomtattam a program minden részletét, és áttanulmányoztam esténként. Elkeztem egy kezdetleges kontroll füzetet írni, ami egyre bővül, okosodik. Már nem akarom egyszerre az egészetéstökéletesenvéghezvinni. Alakítgatom a saját életemre, házamra. Ízlelgetem, hagyom érni, de napról-napra haladok vele. Nem linkeskedem.Szeretet teljes türelemmel és következetességgel magam felé.
Még csak másfél hete kezdtem, de már most érzem, hogy temérdek gigabájt tárhely szabadul fel az agyamban. Körülbelül fél év alatt szeretném, ha minden apró részlet megtalálná a helyét, a lakásban, és a napok rutinjában is.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek sok a dolga, azt sem tudja mihez kezdje, állandóan elúszik, nincs ideje magára. Úgy fog tűnni elsőre, hogy most már aztán ki se szállsz a házimunka ördögi körhintájából. Rengeteg tennivaló, instrukció, beosztás. Mondjuk ez igaz is, egy nő ezt nem fogja megúszni. De nem mindegy, hogy csinálom és van látszatja, vagy eborít a káosz.
Szóval repkedek, mint a tündérek, és remélem csillogóvá válik az otthonom hamarosan.

Nem könnyű megváltozni!


Viszont nehéz.
De nem lehetetlen!
Anyukám szokta volt mondani: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
No, hát én felvettem a kesztyűt.

2 A döntés

Elő lépésként felismerjük a diszharmonikus működést, élethelyzetet. Sokszor már itt elbukik a dolog. Mindenki szenved, akkor ez így normális. Tenni kéne, de nem akarok plusz energiát belefeccölni, inkább észre sem veszem. Tenni kéne, de nem tudom mit, ezért nem nézek oda.Tenni kéne de nincs erőm.  Mindenkit, mindent okolni sokkal könnyebb, mint felvenni azt a bizonyos kesztyűt.

Biztosra vehetjük, hogy az érzelmeink, a testünk, a kapcsolataink problémája, és akár az anyagi helyzetünk is  folyamatosan jelzik a hibás működést, mentalitást, hiedelemvilágot.
A mai világban nagyon nehéz ezeket megérteni, elfogadni. A világunk bal agyféltekés dominanciája,  nem kedvez ennek az analógiás gondolkodást igénylő munkának, és annak, hogy mindenféle nyűgünkkel egyáltalán foglalkozzunk.
Nagy árat fizethetünk ezért, mivel pont azokat a jelzéseket hagyjuk figyelmen kívül, melyek a tényleges haladásunkat szolgálná.

Segítségünkre lehet az Asztrológia konkrét elemzése. Megerősíti és pontosítja a gondolatainkat, megérzéseinket, segít a helyes irány megtalálásában.
A születési képlet elemzése által egy három rétegű programhoz juthatunk.
Első nekifutásra megismerhetjük a bolygók által szimbolizált őselvek működését magunkban. Például a Hold konstellációját, a IV-es földház tartalmát megértve pontos képet kapunk az érzelmeinkhez való hozzáállásról, a bennünk és körülöttünk élő gondoskodó anyákról, arról, hogy mennyire érezzük magunkat biztonságban, és hogyan viszonyulunk a családunkhoz, a múltunkhoz, a szülőföldünkhöz. Érzékeny testrészünk-e a mellünk, a méhünk, a gyomrunk, a vízháztartásunk.
Megismerhetjük az életfeladatunkat, a holdcsomópontok állásából, megismerhetjük azt az energetikai örökséget, melyet nagy részben az édesanyánk, nagymamánk lelki megéléseiből örököltünk, leginkább a titkos, meg nem értett, fel nem oldott, ezért rejtve maradt romboló elemeket, melyeket egy az egyben megkaptunk az anyaméhben töltött idő alatt, és természetesen a gyermekkorunk ideje alatt is.
Végül a legnehezebben megismerhető, és feloldható részünk is napvilágra kerülhet, melyet a Lilith szimbolizál a képletünkben.

Ha konkrétan ismerjük feladatainkat, sokkal könnyebb(?:) dolgunk van, de bizonyára eredményesebb lesz a projekt, mivel nem fogunk az ellenkező irányba elindulni.Amire azért valljuk be erős késztetést érzünk.
A mesében is sokszor a gebét kell etetni, mielőtt segít nekünk a királylány kezét megszerezni. A gebe azokat a tulajdonságainkat szimbolizálja, amiket valami más rovására elsorvasztottunk, vagy eleve nem is voltunk annak birtokában. Tehát ezért kell a nehezebb utat választani, A célig való jutás útja állandó önnevelés, önnemesítés. A teljesség felé tartva az összes ősprincípium energiájával meg kell tanulnunk harmóniában élni.

Biztosra vehetjük, hogy senki más nem fog, NEM TUD értünk olyat tenni, amitől minőségi változás történne az életünkben.
Bátornak kell lennünk, ahhoz, hogy meglépjük ezt az első lépést,de már az ezt követő időszakban, mintha könnyebb lenne a batyunk, felszabadulunk.
És ha megtettük, biztosak lehetünk a sikerben.