Ez a gyönyörűség fogja ékesíteni a kertemet hamarosan. Ahogy ki lehet menni, a sarat felszárította a Nap, metszőollót, fűrész, ásót fogok és elkészítem.
Ez egy komposztálóval turbózott magas ágyás, pont abban a stílusban, amiben tavaly készült egy ágyás az előkertben. (A bejegyzést ahol megmutattam nektek be akartam linkelni ide, de még nem készült el:( Valahol a fényképezőgépben bujkálnak a képek.Előkerítem)
Szóval, a komposztálandó anyagokat szépen bedobáljuk a magas középső részbe, ami magától, minden további hajcihő nélkül táplálja majd a növénykéimet. Azt terveztem, hogy a nagyevőket ültetem belülre, s a kis igényűeket kívülre. Sőt a futóknak (bab, cukkini, dísztök, uborka) kitűnő támaszték.
Kis variálással melegágy készíthető belőle a türelmetlenkedő kertészeknek.
S nem utolsó sorban a kis kertészpalántámnak kitűnő hely gyakorlatozásra. Ma talált egy marék agyaggranulátumot, és elültette őket a puha földbe. Minden egyes szemet szépen betakart, benyomkodott a földbe. Kertészkedtem! Kiáltott. Majd délután megnézte kinőttek-e már.
Az én gyerekem!:)))
Magyar Ötlet!
A pontos elkészítési útmutató Antal Vali cikkének a végén található.
Három dolog maradt ránk a Paradicsomból:a csillagok, a virágok és a gyermekek. Dante
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. február 22., szerda
2010. december 4., szombat
Tökölő
Ekkora tök nőtt a kertemben!!!!
NEM TESZEM KÖZZÉ A RECEPTEKET
2010. március 12., péntek
Hold-tan
Második figyelnivalónk az égbolton a Hold az állatövben elfoglalt helye.Egyaránt fontos a testünk, és a kertünk szempontjából is. Nézzük elsőnek a kertészkedésben hasznos oldalát.Alapvetően a négy elemet kell tudnunk megkülönböztetni.
- A tűz jegyei a Kos, az Oroszlán, és a Nyilas. Azokon a napokon amikor e jegyekben jár a Hold, úgynevezett termésnap van, tehát azokat a növényeket ültethetjük, palántázhatjuk, gondozhatjuk, szüretelhetjük a legnagyobb hatékonysággal, melyeket terméséért termesztünk. Ilyen a paradicsom, a paprika, a padlizsán, cukkíni, tökfélék, uborka, a hüvelyesek,a gyümölcsfák. Ide tartoznak még a gabonák, és azok a fűszer-és gyógynövények, melyeket a magjukért termesztünk.
- A föld jegyei a Bika, a Szűz, és a Bak. Ezekben a napokban a gyökértermésűeké a főszerep.Ide tartozik a zeller, a sárgarépa, a hagymafélé,k kivéve az újhagyma,a karalábé,cékla, petrezselyem, retek, a burgonya, a csicsóka, a torma, a spárga stb.., és minden gyógynövény, melynek a gyökerét használjuk A szűz napjai kiemelt fontosságúak a kertben, igen termékeny jegy, sokmindennel végezhetünk, ha ezt a napot tudatosan használjuk.
- A levegő jegyek az Ikrek, a Mérleg, a Vízöntő.Itt virágainkkat és virágzó gyógynövényeinkket gondozhatjuk, a zöldségek közül a brokkoli és a karfiol és az articsóka tartoznak ide.
A viz jegyei a Rák, a Skorpió, és a Halak. E napokon levél napok vannak, mikor is salátát, spenótot, sóskát, mángoldot, káposztaféléket,rebarbarát és levelülért termesztett gyógy- és fűszernövényeinkket, valamint sövényeket és a füvet gondozzuk.
2010. március 8., hétfő
Hold-tan
Aztrológiai tanulmányaim alatt, a Holdnak a hétköznapjainkra, tevékenységeinkre való hatásával nemigen találkoztam.Azelőtt már kerülgetett ez a dolog, de csak most,-talán a Plútó hatos házas tabularázája alatt- érett meg bennem az, hogy bizony érdemes vele behatóbban foglalkozni. A hértköznapjaimat uraló káosztól besokalván, lelkesen vetettem bele magam ennek a témakörnek a tanulmányozásába, ezért foglalom ide össze magamnak, és nektek, akik kipróbálnátok velem ezt a módszert,a házimunkában, a kertben, és az egészségmegőrzés, neadjisten a gyógyulás folyamata alatt.
Nem véletlen,hogy elkapott és magába szippantott engem ez a téma, hiszen tripla rákként valószínűleg érzékenyebb vagyok a Hold hatásaira, másrészt kellett valami értelmes rendszer, amely mentén rendezhetem a napjaimat. A felhasználási köre a Hold-tannak tökéletesen fedi a hatos ház témakörét, hiszen a hatos ház uralja a munkát, elsősorban a hétköznapi, szolgálat jellegű rutinfeladatokat, az életmódot, az egészség és a betegség témakörét is.A kerti munkák és az azt követő aratást is a szűz jegye uralja. Tehát itt az idő aratni is. No még nem a kertben...
Először is szeretném az alapvető szabályokat összeszedni, majd napokra lebontva, az adott időszak domináns tennivalóit ismertetni, hogy praktikusan is álljon itt konyhakész információ, amíg vérré nem válik a tudás.
Első, és talán a legfontosabb a hold négy fázisa:
ÚJHOLD, NÖVŐ HOLD, TELIHOLD, FOGYÓ HOLD
Újhold
Nem véletlen,hogy elkapott és magába szippantott engem ez a téma, hiszen tripla rákként valószínűleg érzékenyebb vagyok a Hold hatásaira, másrészt kellett valami értelmes rendszer, amely mentén rendezhetem a napjaimat. A felhasználási köre a Hold-tannak tökéletesen fedi a hatos ház témakörét, hiszen a hatos ház uralja a munkát, elsősorban a hétköznapi, szolgálat jellegű rutinfeladatokat, az életmódot, az egészség és a betegség témakörét is.A kerti munkák és az azt követő aratást is a szűz jegye uralja. Tehát itt az idő aratni is. No még nem a kertben...
Először is szeretném az alapvető szabályokat összeszedni, majd napokra lebontva, az adott időszak domináns tennivalóit ismertetni, hogy praktikusan is álljon itt konyhakész információ, amíg vérré nem válik a tudás.
Az első megállapítás az egy álltalános asztrológiai tény, miszerint, minden cselekedetünk lefolyását és kimenetelét befolyásolja a kiindulási időpont minősége. Mi most "csak" a Hold minőségével fogunk foglalkozni, melyet három egyszerű ciklus határoz meg.
Első, és talán a legfontosabb a hold négy fázisa:
ÚJHOLD, NÖVŐ HOLD, TELIHOLD, FOGYÓ HOLD
Újhold
- A Hold két három napig ugyanabban a jegyben tartózkodik, mint a Nap, ez az új holdhónap első napja. Ilyenkor a Hold nem látható, régebben holt-holdnak is nevezték.
- Új időszak kezdete, tehát ilyenkor érdemes új dolgokat elkezdeni, a régi haszontalan szokásainktól segít megszabadulni- persze alapos megfontolás, megértés, indoklás, motiváció után, mivel ezek nélkül az újhold önmagában nem képes csodákra.
- Ha újold napján böjtölünk, sok betegséget megelőzhetünk vele. a testünk méregtelenítő képessége most a legnagyobb, érdemes segíteni léböjttel, méregtelenító teák fogyasztásával, méregtelenítő légzés gyakorlásával, ha tehetjük vonuljunk vissza erre a napra legalább néhány órára.
Beteg növényeket, fákat most érdemes visszavágni, hamarosan rohamos növekedésnek indulnak majd.
Növő Hold
A Hold felszínén egy keskeny világos sarló jelenik meg D betű alakban, ez a dagadó Hold. Növekvő útja körülbelül tizenhárom napig tart, ez at I. és II. negyed.
Ad, tervez, befogad, belélegez, energiát tárol, erőt gyűjt, védelemre és pihenésre hív.
Ami a testet építi-vitaminok, ásványi anyagok, stb..-most kétszeresen hat, ez az ideje a beépülésnek, növekedésnek.
Étkezéseink alkalmával is tartsuk ezt szem előtt, hiszen gyorsan felugohat egy-két kiló.
Minél inkább nő a Hold, annál kedvezőtlenebbül gyógyulnak a sebeink, tehát műtéteket ne erre az időszakra tervezzük, ha lehet.
Étkezések alkalmával, hamarabb és többször lehet telítettségérzetünk.
A növények nedvei felfelé irányulnak, a föld feletti növekedés a domináns, a kilégzés van túlsújban.
Telihold
A Hold az útja felénél jár, fénylő kerek korongként láthatjuk.
Jóval erőtelljesebb energiák átpolarizálódása most sokkal erőtelljesebbek, mint újhold időszakában, sokan igencsak megérezzük ezt. Feszültség, holdkórosság lehet úrrá rajtunk. Sokkal több gyermek születik ezeken a napokon.
Telihold napján is érdemes böjtöt tartanunk.
Gyógynövényeinkket érdemes most gyűjteni, hiszen most a legnagyobb a hatóanyagtartalmuk. A másik lehetőség skorpió holdnál.
Most ne metszük meg fáinkkat, bokrainkkat, akár el is pusztulhatnak.
Fogyó Hold
A Hold átalakul C betűhöz hassonló /cökken/ alakjába, ez a III:, és IV. negyed, szintén tizenhárom napig tart.
Kiizzad, kimos, kilélegez, szárít, aktivitásra és energiafelhasználásra hív.
Sebeink jobban gyógyulnak, műtétek jól sikerülnek, különösen az eltávolítást célzóak.
Most egy kicsit lehet többet enni, nem fog megártani.
A házimunkákat most könnyebb elvégezni.
A növények nedvei a gyökérbe vándorolnak, a föld befogadásra kész.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


