Anya olvas?Az elveszett boldogság nyomában- A kontinuum elv

„Nem tudom vajon megmentheti-e egy könyv a világot, de ha mégis létezik ilyen, akkor minden bizonnyal ez az.” John Holt
Egy rövid részlet abból a beszélgetésből, melyet Chris Mercogliano folytatott az írónővel:
Chris: Hisz ön abban, hogy ha elég sok gyermek részesülne a folytonosság elve szerinti bánásmódban, akkor egy jobb világra ébredhetnénk?
Jean: Kétségtelenül, de az a nagy kérdés, hogy miképp lehetne a folytonosság ősi elvét újraéleszteni és általánosan elfogadottá tenni. Sajnos erre még senki sem tudja a választ. A lényeg abban rejlik, hogy ha az egyén megkapja mindazt a figyelmet, amit az evolúciós fejlődés szükségszerűen minket megillető osztályrészünkké tett, akkor az ember hinni fog saját képességeiben és nem lesz belőle másokat veszélyeztető antiszociális egyéniség. Minél több ilyen ember nő fel, annál nagyobb a valószínűsége egy jobb világ létrejöttének. Azt hiszem erre gondolt John Holt amikor kommentálta a könyvemet…


Szerintem a babahordozás, együtt alvás stb. nem megoldás a könyvben említett hiány betöltésére, bár bizonyára nagyon sok pluszt ad, közelít a jóhoz, de szerintem a lényeg nem ez. A lényeg a belső hozzáállás, lelki állapot. A Jekánák szó szerint a paradicsomban élnek. Fizikailag is, az érintetlen Anya-Természet Ölén, ami persze tükrözi a belső lényüket, állapotukat, ami szintén érintetlen, eredeti, ártatlan. Számomra egyszerűen hírmondói és tulajdonosai  több olyan , mindenki által vágyott dolognak, melyek a SZERETET, BÉKE , BIZALOM és a HARMÓNIA. Egyszóval az EGÉSZ-ség birtokosai. A gyermekek olyanok,mint a szivacsok, minden élményt, szagot, látványt, érzést, és ettől lesznek később olyanok amilyenek.


Ők ezt az áldott állapotot tudják átörökíteni generációról generációra. Mi pedig babahordozás közben is a Két-ségünket, a Fél-elmeinkket, adjuk át örökségül (persze természetesen nem csak ezt),mivel a gyermekek,mint a szivacs szívják magukba elsősorban az emocionális, később a racionális dolgokat. A Jekánáknál a szeretet állapota az, amit a gyermekek magukba szívnak, és természetes, hogy nem is tudnak mást továbbadni. De vajon mi,mit adunk tovább? Ha mi a nagyvárosi dzsungelban vívjuk a közelharcot egy csepp harmóniáért,így nem fog menni. Persze ez attól függ kinek mi van a szívében lelkében, mert van aki így is képes sokat adni a gyermekének. És ha a könyv hatására elhatározzuk, hogy kiköltöznénk az igazi dzsungelbe, sajnos oda akkor is vinnénk magunkkal a görcseinket.


Akár a legnemesebb szándékaink mellett is? Vajon valaha visszatalálunk-e az eredeti áldott állapotunkba a szeretetbe?
Bizonyára minden csepp odaadással , közelebb kerülünk a célhoz? kiindulóponthoz?
Lehetetlen küldetés? Kényszerű keresés? 


Kíváncsi lennék, vajon ők még ebben az állapotban élnek, afféle őrzőként, vagy azok születnek oda, akik a mi világunkat megjárva vissza tudtak térni az EGÉSZ-be. Nem rossz jutalom,én díjaznám.


Cikkek a könyvről:
http://www.asztralutazas.hu/index.php/kitekint/Az-elveszett-boldogsag-nyomaban.html
http://grazimagyarok.eu/files/doc/babaklub/kilenc_honap_bent.pdf
http://www.foti-peter.hu/holt-liedloff.pdf

Anya olvas-Az elveszett boldogság nyomában A kontinum-elv

 Két és fél évvel ezelőtt találtam rá a Mamamira s ott több ezer anyukán keresztül a kötődő nevelésre, a babahordozásra. Egy csapásra szerelem lett a számomra "új"életforma, és ez a sokszínű társaság is, hihetetlen mennyiségű tapasztalattal, segítséggel. Na, bele is csaptam a közepébe. Hordozókendőt kötöttem, pelust mostam, együtt aludtam.
Végre  megerősítést kaptak az érzéseim, az a rengeteg rossz érzés, amivel a nevelés során találkoztam, a két nagyfiú kiskorában. Szép lassan MINDEN olyan dolog megvilágosodott bennem, amivel azelőtt kínlódtam. Tedd a kiságyba, etesd háromóránként, hagyd sírni, a tej nem elég-jó sorolhatnám,és én legtöbbször hallgattam a nagyobbakra. Így hát boldogan olvastam az új dolgokról-amik persze,mind-mind ősi bölcsességeken alapszanak-és nem hagytam magam többé befolyásolni.
Cseperedett a kicsim, és  jobban a dolgok mélyére akartam nézni. Pontosabban, hogy miért is csináljuk mindezt? Persze tudtam, hogy ez jó a babának, és tapasztaltam , hogy jó nekem, de mégsem volt mindig volt kerek., Félre ne értsenek, nem a kötődő neveléssel volt baj.
Azt hiszem kicsit félre is értelmeztem a dolgot és el is ment az egész az elkényeztetés irányába olykor.( mivel nálam nemigen lehet állandóságról beszélni:) De aztán rájöttem, hogy ez nem is az, hanem inkább kompenzálás. És egy kicsit csalódott lettem, amikor az ígéretekkel ellentétben, a gyermekem nem lett barátságos,kiegyensúlyozott,és nyugodt.
A kötődő nevelés azt jelenti, hogy mindig ott vagyunk a gyermeknek, készen arra, hogy kielégítsük a szükségleteit, reagáljunk  arra, amit jelez, mond nekünk. Ő születik bele egy meglévő rendszerbe a családba, ami ez után is működik tovább- teszünkveszünkmotyogatunk-többé kevésbé változatlanul. Persze változik az ember életmódja, főleg az első baba megszületése után, de nem az a cél, hogy a kicsi körülforogjon a világ.
Belső vívódásaim visznek engem előre-könyvről-könyvre, gondolatról-gondolatra,kérdésről kérdésre. Miközben igyekszem elsajátítani az új "nevelési" elveket / és máris ellentmondásba keveredtem magammal, mert legtöbbször arról van szó,hogy nem valamit csinálni kell, hanem nem csinálni./észrevettem, hogy ez miden igyekezetemmel ellentétben nagyon nem könnyű dolog. Már kívülről tudom, hogy a gyermek agyát, testét mérgező vegyületek mossák át ha sír, megijed fél és gátolják a fejlődésben és, hogy boldogság hormonok simogatják testét lelkét, építik erősítik az idegpályáikat miközben vigasztalják,örülnek neki, babusgatják őket.(Okosan nevelni tudni kell). Hogy a hordozott babákat sokkal több inger éri, és sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat, emiatt nyugodtabbak, lazábbak ( a személyiségük), nyitottabbak.
Szóval annak ellenére,hogy kiválóan kiművelődtem nem egyszerű a dolog. 
Rá kellett jönnöm, hogy a belém vésődött minták,amelyek a gyermekkoromból származnak, SOKKAL erősebbek minden észérvnél, igyekezetnél és jó szándéknál.
Rengeteg frusztrációt éltem át ez idő alatt. Nem is tudom, igazándiból jól tettem-e, hogy nekiveselkedtem tulajdonképpen saját magamnak, mert sokszor azt érzem, hogy lehet, hogy többet ártottam, mint használtam. Bár ez azt hiszem kikerülhetetlen dolog volt, visszafordulni meg nem lehet, úgyhogy csak kilyukadok valahol, és fel tudom hozni a gyöngyömet.
A könyvről tulajdonképpen nem sikerült írnom, viszont magamról igen. A következő részben kikerekedik, mit is szeretnék kihozni az egészből.



.

Babakocsi vs. hordozás

Még Marci születése előtt találkoztam a babahordozással, olvastam róla, tanultam a jútbról a kötözési módokat, és biztos voltam benne, hogy majd le sem rakom egész nap a babámat.

Természetesen babakocsit is vásároltunk, nehogy kimaradjunk a jóból.

Szóval Marcival használni kezdtem mindkettőt.

Első alkalommal amikor Marci a batyumba került, kicsit sírdogált, de rövid időn belül szépen elaludt, és hosszú órákon keresztül így is maradt.Hihetetlen volt, hogy a gyerekem a " kezemben "van és mégis van két szabad kezem?!Teljesen jó.Tudok enni, némi házimunkát véghezvinni, olvasni, blogot írni, horoszkópot elemezni, és mindeközben a babám a legnagyobb biztonságban szunnyad a hasamon . Nem kell rohangálnom a dolgom és a kiságy között,/ bár nem is alszik kiságyban:)/fülelnem, őt hallom-e, így rögtön érzem minden rezdülését, nem kell egy fantasztikus elektronikus szerkezetre bíznom,aki majd vigyázza helyettem, és így nem ébred fel fél óra alvás után, hanem olykor 3-4 órát is alszik.

Nem mondom, hogy fizikailag nem megterhelő, a hátam a derekam, a lábaim megérzik bizony a plussz súlyt. Nyár lévén izzadunk rendesen, viszont a 20 kilóból amit a várandósság alatt sikerült magamévá tenni, már csak másfél maradt, cirka két hónap alatt.

Az első lendületemből persze visszavettem, nincs rajtam egész nap, de egy olykor két alvás is így telik.Sokat hallottam, hogy majd rám fog nőőőlni, és hogyan fogom leszoktatni róla, és, hogy biztos, hogy nem kényelmes ott neki, és a gerince, és.. és..

Hát nem tudom rám fog-e nőlni,csak nem akar majd iskolás korában is rajtam lógni:)

Egy jól megkötött kendő szoros, nem hagyja lötyögni, görbülni a babát, és kítűnő csípőtartást ad, ami minden kisbabának jót tesz.

No nézzük a babkocsizást. Legtöbbször a kisebb bevásárlások alkalmával használom, szupi kosara van neki, így nem szakadok meg mire hazaérek, de! Mire odaérek a kb300 méterre lévő boltba, számtalanszor megyek neki kisebb kavicsoknak, megyek bele kisebb gödrökbe, és minden kis kavicsnál, és gödörkénél ugrik egy kcsit a kocsi és ugrik benne a gyerekem. Pici baba lévén nem nagyon élvezi még a látnivalókat, viszont tuti kirázódik belőle az előző adag tej. Számtalanszor megijed, én meg szidom magam, hogy miért nem kendőben hoztam őt,abban szépen elringatózna.

Ha szép ügyes városban laknánk, ahol szép és ügyes járdák vannak, kissé más lenne a helyzet, de így hamarabb végzek kendőben batyuzva.

Szóval amíg bírom szusszal, hátamona zsákom.....