Két és fél évvel ezelőtt találtam rá a Mamamira s ott több ezer anyukán keresztül a kötődő nevelésre, a babahordozásra. Egy csapásra szerelem lett a számomra "új"életforma, és ez a sokszínű társaság is, hihetetlen mennyiségű tapasztalattal, segítséggel. Na, bele is csaptam a közepébe. Hordozókendőt kötöttem, pelust mostam, együtt aludtam.
Végre megerősítést kaptak az érzéseim, az a rengeteg rossz érzés, amivel a nevelés során találkoztam, a két nagyfiú kiskorában. Szép lassan MINDEN olyan dolog megvilágosodott bennem, amivel azelőtt kínlódtam. Tedd a kiságyba, etesd háromóránként, hagyd sírni, a tej nem elég-jó sorolhatnám,és én legtöbbször hallgattam a nagyobbakra. Így hát boldogan olvastam az új dolgokról-amik persze,mind-mind ősi bölcsességeken alapszanak-és nem hagytam magam többé befolyásolni.
Cseperedett a kicsim, és jobban a dolgok mélyére akartam nézni. Pontosabban, hogy miért is csináljuk mindezt? Persze tudtam, hogy ez jó a babának, és tapasztaltam , hogy jó nekem, de mégsem volt mindig volt kerek., Félre ne értsenek, nem a kötődő neveléssel volt baj.
Azt hiszem kicsit félre is értelmeztem a dolgot és el is ment az egész az elkényeztetés irányába olykor.( mivel nálam nemigen lehet állandóságról beszélni:) De aztán rájöttem, hogy ez nem is az, hanem inkább kompenzálás. És egy kicsit csalódott lettem, amikor az ígéretekkel ellentétben, a gyermekem nem lett barátságos,kiegyensúlyozott,és nyugodt.
A kötődő nevelés azt jelenti, hogy mindig ott vagyunk a gyermeknek, készen arra, hogy kielégítsük a szükségleteit, reagáljunk arra, amit jelez, mond nekünk. Ő születik bele egy meglévő rendszerbe a családba, ami ez után is működik tovább- teszünkveszünkmotyogatunk-többé kevésbé változatlanul. Persze változik az ember életmódja, főleg az első baba megszületése után, de nem az a cél, hogy a kicsi körülforogjon a világ.
Belső vívódásaim visznek engem előre-könyvről-könyvre, gondolatról-gondolatra,kérdésről kérdésre. Miközben igyekszem elsajátítani az új "nevelési" elveket / és máris ellentmondásba keveredtem magammal, mert legtöbbször arról van szó,hogy nem valamit csinálni kell, hanem nem csinálni./észrevettem, hogy ez miden igyekezetemmel ellentétben nagyon nem könnyű dolog. Már kívülről tudom, hogy a gyermek agyát, testét mérgező vegyületek mossák át ha sír, megijed fél és gátolják a fejlődésben és, hogy boldogság hormonok simogatják testét lelkét, építik erősítik az idegpályáikat miközben vigasztalják,örülnek neki, babusgatják őket.(Okosan nevelni tudni kell). Hogy a hordozott babákat sokkal több inger éri, és sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat, emiatt nyugodtabbak, lazábbak ( a személyiségük), nyitottabbak.
Szóval annak ellenére,hogy kiválóan kiművelődtem nem egyszerű a dolog.
Rá kellett jönnöm, hogy a belém vésődött minták,amelyek a gyermekkoromból származnak, SOKKAL erősebbek minden észérvnél, igyekezetnél és jó szándéknál.
Rengeteg frusztrációt éltem át ez idő alatt. Nem is tudom, igazándiból jól tettem-e, hogy nekiveselkedtem tulajdonképpen saját magamnak, mert sokszor azt érzem, hogy lehet, hogy többet ártottam, mint használtam. Bár ez azt hiszem kikerülhetetlen dolog volt, visszafordulni meg nem lehet, úgyhogy csak kilyukadok valahol, és fel tudom hozni a gyöngyömet.
A könyvről tulajdonképpen nem sikerült írnom, viszont magamról igen. A következő részben kikerekedik, mit is szeretnék kihozni az egészből.
.
Három dolog maradt ránk a Paradicsomból:a csillagok, a virágok és a gyermekek. Dante
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mosható pelenkázás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mosható pelenkázás. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. február 5., vasárnap
2009. július 23., csütörtök
Pop-In van a popin
Megláttam, megszerettem, megrendeltem. A Mamamin sikerült szert tennem erre a 4 csinos darabra, egy beharangozó akció keretében. A Pop-in cég egy új terméke a Dream Dri azoknak akik nem idegenkednek a mikroszálas anyagoktól, és persze porontyuk feneke is jóváhagyta a választást. Mivel, szintetikus anyagról van szó , a legnagyobb előnye a szuper gyors száradás. Azon kívül szép, praktikus, és kényelmes is. Akik a régebbi típusait használták, panaszkodtak, hogy nem elég nagy a méret, nem jó a babára ameddig a cég ajánlja.Ezen is változtattak ,ezek már nagyobbak, reméljük végig a pelenkás korszak végéig szolgálnak majd minket. Köszönet a cégnek amiért nyitottak a vásárlói véleményekre, és készek változtatni az igények szerint.
Cirka 3-4 óra kell ahhoz, hogy újra popóra kerülhessen.
Vásároltam egy bambusz belsővel rendelkező darabot is- gondolván az éjszakákra is- mivel az a hír járja, hogy nagyon sok nedvességet képes magába szívni. Nos, nem sok különbséget fedeztem fel a két belső között, mindkettő nagyon jól bírja, viszont a bambuszt csak másnap tudom újra bevetni. Este 8-tól, reggel 6-ig minden gond nélkül bírja a mindjárt 4 hónapos Marcim éjjeli adagját.
Négy darab nem túl sok, még egy napra sem elég.Legalább 6- 7 kellene egy napra, és hogy ne kelljen minden nap mosni ennek a 2-3- szorosa. Mivel nem csak szép, és okos pelenka ez, de drága is, így hát olcsóbb megoldások után is kellett nézzek. Hozzám költözött még két Babyland darab, és három Coolababy is /ezekről a zsebes pelusokról később bővebben /, így összességében egész jól el vagyunk.Persze így is naponta mosom őket. Este zutyy be, egy félprogram, mosószóda, ecet, citrom olaj, terget, és reggelre frissen, illatosan várják a bevetést.
Ha odakint jó az idő, természetesen igénybe vesszük a Nap méreg mentes fertőtlenítő, és, fehérítő áldását.
A minap, eszembe jutott még egy hatékony módja a pop-in használatnak.Mivel itt külön külső és belső részt használunk, ezért ha a betét elázott, a külső még további használatra kész.A régebbi pelenkavarrásaimból kifolyólag rengeteg pamut betétem van, így sok csere-lehetőségem is.
A Pop-in belseje kompatibilis a tépőzár durvábbik oldalával, ezért a tépőzáras betétek simán rögzülnek, nem csúsznak el. Így egy külső majd egy napig is elég. Persze, ha nincs meglepetés:)
2009. július 5., vasárnap
Mosompelus
A tegnapi heppening /Babahordozó és textilpelenkázó klub budaörsön /ismét feltüzelte a pelenkavarró kedvemet.És persze az is, hogy a minap ismét kinyitott a közeli méteráru és már van gumim a varráshoz.
Miután a polár, mint vízzáró réteg, jól szerepelt a tesztnapon, így készült még pár zsebes pelus.Ez a kitűnő találmány egybe olvasztja a sokféle pelenka jó tulajdonságait.
Könnyen szárad, mivel a rétegek külön vannak.
Egyszerű feladni, pont olyan a használata, mint a bolti eldobhatósnak.
Sok nedvességet elbír, mivel a cserélhető nedvszívó betét variálható igény szerint.
Puha, jó megfogni ,nyoma sincs a gumibugyi fíílingnek


.
És nekem, aki ezeket elkészítettem, semmi olyan anyagra nincs szükségem amit ne lehetne beszerezni egy egyszerű méteráruban.
Olcsó: a pelusok elkészítésének költsége nem vetekedhet a kidobós, vagy a neten rendelt mosipelusokéval.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


