2010. március 8., hétfő

Hold-tan

Aztrológiai tanulmányaim alatt, a Holdnak a hétköznapjainkra, tevékenységeinkre való hatásával nemigen találkoztam.Azelőtt már kerülgetett ez a dolog, de csak most,-talán a Plútó hatos házas tabularázája alatt- érett meg bennem az, hogy bizony érdemes vele behatóbban foglalkozni. A hértköznapjaimat uraló káosztól besokalván, lelkesen vetettem bele magam ennek a témakörnek a tanulmányozásába, ezért foglalom ide össze magamnak, és nektek, akik kipróbálnátok velem ezt a módszert,a házimunkában, a kertben, és az egészségmegőrzés, neadjisten a gyógyulás folyamata alatt.
Nem véletlen,hogy elkapott és magába szippantott engem ez a téma, hiszen tripla rákként valószínűleg érzékenyebb vagyok a Hold hatásaira, másrészt kellett valami értelmes rendszer, amely mentén rendezhetem a napjaimat. A felhasználási köre a Hold-tannak tökéletesen fedi a hatos ház témakörét, hiszen a hatos ház uralja a munkát, elsősorban a hétköznapi, szolgálat jellegű rutinfeladatokat, az életmódot, az egészség és a betegség témakörét is.A kerti munkák és az azt követő aratást is a szűz jegye uralja. Tehát itt az idő aratni is. No még nem a kertben...

Először is szeretném az alapvető szabályokat összeszedni, majd napokra lebontva, az adott időszak domináns tennivalóit ismertetni, hogy praktikusan is álljon itt konyhakész információ, amíg vérré nem válik a tudás.

Az első megállapítás az egy álltalános asztrológiai tény, miszerint, minden cselekedetünk lefolyását és kimenetelét befolyásolja a kiindulási időpont minősége. Mi most "csak" a Hold minőségével fogunk foglalkozni, melyet három egyszerű ciklus határoz meg.

Első, és talán a legfontosabb a hold négy fázisa:
ÚJHOLD, NÖVŐ HOLD, TELIHOLD, FOGYÓ HOLD

Újhold

  • A Hold két három napig ugyanabban a jegyben tartózkodik, mint a Nap, ez az új holdhónap első napja. Ilyenkor a Hold nem látható, régebben holt-holdnak is nevezték.
  • Új időszak kezdete, tehát ilyenkor érdemes új dolgokat elkezdeni, a régi haszontalan szokásainktól segít megszabadulni- persze alapos megfontolás, megértés, indoklás, motiváció után, mivel  ezek nélkül az újhold önmagában nem képes csodákra.
  • Ha újold napján böjtölünk, sok betegséget megelőzhetünk vele. a testünk méregtelenítő képessége most a legnagyobb, érdemes segíteni léböjttel, méregtelenító teák fogyasztásával, méregtelenítő légzés gyakorlásával, ha tehetjük vonuljunk vissza erre a napra legalább néhány órára.

  • Beteg növényeket, fákat most érdemes visszavágni, hamarosan rohamos növekedésnek indulnak majd.

Növő Hold

  • A Hold felszínén egy keskeny világos sarló jelenik meg D betű alakban, ez a dagadó Hold. Növekvő útja körülbelül tizenhárom napig tart, ez at I. és II. negyed.

  • Ad, tervez, befogad, belélegez, energiát tárol, erőt gyűjt, védelemre és pihenésre hív.

  • Ami a testet építi-vitaminok, ásványi anyagok, stb..-most kétszeresen hat, ez az ideje a beépülésnek, növekedésnek.

  • Étkezéseink alkalmával is tartsuk ezt szem előtt, hiszen gyorsan felugohat egy-két kiló.

  • Minél inkább nő a Hold, annál kedvezőtlenebbül gyógyulnak a sebeink, tehát műtéteket ne erre az időszakra tervezzük, ha lehet.

  • Étkezések alkalmával, hamarabb és többször lehet telítettségérzetünk.

  • A növények nedvei felfelé irányulnak, a föld feletti növekedés a domináns, a kilégzés van túlsújban.
Telihold


  • A Hold az útja felénél jár, fénylő kerek korongként láthatjuk.

  • Jóval erőtelljesebb energiák átpolarizálódása most sokkal erőtelljesebbek, mint újhold időszakában, sokan igencsak megérezzük ezt. Feszültség, holdkórosság lehet úrrá rajtunk. Sokkal több gyermek születik ezeken a napokon.

  • Telihold napján is érdemes böjtöt tartanunk.

  • Gyógynövényeinkket érdemes most gyűjteni, hiszen most a legnagyobb a hatóanyagtartalmuk. A másik lehetőség skorpió holdnál.

  • Most ne metszük meg fáinkkat, bokrainkkat, akár el is pusztulhatnak.
Fogyó Hold


  • A Hold átalakul C betűhöz hassonló /cökken/ alakjába, ez a III:, és IV. negyed, szintén tizenhárom napig tart.

  • Kiizzad, kimos, kilélegez, szárít, aktivitásra és energiafelhasználásra hív.

  • Sebeink jobban gyógyulnak, műtétek jól sikerülnek, különösen az eltávolítást célzóak.

  • Most egy kicsit lehet többet enni, nem fog megártani.

  • A házimunkákat most könnyebb elvégezni.

  • A növények nedvei a gyökérbe vándorolnak, a föld befogadásra kész.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése