Jó anya -rossz anya

MINDEN ÉDESANYÁNAK

Talán túl vagyok életem egyik legintenzívebb, legnehezebb időszakán. Minden fizikai, lelki és intellektuális energiámra szükségem volt ahhoz, hogy minden szempontból megújulva,- rengeteg új ismerettel önmagamról és a világról- kerüljek ki ebből az embertpróbáló életszakaszból.

Asztrológiailag nézve olyan négy évvel ezelőtt egy Plútó-Plútó kvadráttal vette kezdetét életem második olyan szakasza, amely az anyaságról szólt. Ezután közvetlenül a Plútó áthaladt a születési Holdamon. Rák szülött lévén- Plútóval, Szaturnusszal támadott Hold tulajdonosaként- nem ez volt életem legharmonikusabb időszaka. Mondhatom inkább, megjártam a poklot, hála istennek ez az utazás inkább magamon belül történt, semmint valami tragédiával szembesülve kelljen megélni az átalakulást. (Vagy annak a lehetőségét, mert a lehetőség még nem garantálja a sikert.)

Az úgy kezdődött, hogy nagyon szerettem volna megint egy kisbabát. De már a foganás sem ment olyan könnyen, mint annakelőtte. És az a gyönyörűnek álmodott csecsemő és kisgyermekkor sem lett olyan felhőtlen, mint gondoltam. Sokévnyi tapasztalattal magam mögött könnyűnek reméltem a dolgot. Tökéletesen akartam csinálni, talán utoljára élhetem meg az anyaság ezen törékeny szakaszát.
Rengeteg új impulzus ért, nevelés, táplálkozás rengeteg új lehetőség, amitől sikert reméltem. Rengeteg energiát fektettem, sok irányba a siker érdekében.
Eközben a babám nagyon rossz alvó volt. Hónapokig éjszaka is óránként ébredt, én szoptattam. A nappalok sem voltak nagyon rózsásak. Sem egy nyugodt alvás, sem egy ebéd, két évig. Eközben a nagy igyekezetben- hogy tökéletesen felkészült anyaként sikerül egy tökéletesen boldog  gyermeket fogok nevelni- sikerült magam a végsőkig leamortizálnom, és a magamról alkotott kép szöges ellentétévé válni. De hát a Plútó már csak ilyen, levisz a dolgok legmélyére, ahol megmutatja a teljes igazságot. Én ugyanis csak szerettem volna olyan jó anya lenni, mint amilyennek láttam magam. De nem voltam. A fizikai, lelki stressz kihozta belőlem a legrosszabbat.

Egy előző írásomban a "gyöngyhalászatról" írtam, hát ennek az időszaknak a végére egy egész gyöngysort sikerült felszínre hozni.

Volt egy időszak amikor emígyen vélekedtem a fennen forgó témáról:

Rossz anya nem létezik, minden anya a legjobbat akarja a gyermekének. Létezik olyan, hogy valakinek nincsenek jó szerszámai, eszközei, tapasztalata a nevelés terén, ezt- idővel-  minden bizonnyal pótolja, szélesíti a skálát az ember ha törekvő.
A másik dolog az energia. Nagyon sokat hallani manapság arról, hogy milyen fontos a rezgésszintünk növelése. Hát nemhogy fontos, hanem egyenesen életbevágó fontosságú ebben az életszakaszban. Minden misztikus felhang nélkül.
Az anya szeretne minél többet megadni a gyermekének. De az anya FÁRADT. Az anya egyedül van. Manapság beleestünk a nagy civilizációs csudába, és mindenki egyedül van. A nagycsaládok a többgenerációs családok, a sokgyerek, unokatestvér-rokonok nyűgje elől való menekülésben egyedül maradtunk. A férj látástól mikulásig dolgozik, jó ha este van fél órája a csemetére.

Olvastam valahol, hogy az édesanya alvás ideje szent- min 6 óra egyhuzamban- mert különben nem tudja végigcsinálni a maradék 16-18 órás időszakot, amikor végig éberen és aktívan kell töltse az idejét, legtöbbször feszített munka tempóban. Arról is hallottam, hogy kínzási módszerek közé is tartozik az, ha valakinek rendszeresen megzavarják az alvását. Simán be lehet tőle kattanni. 
Nos, ez ilyenkor nem a legjobb móka. Én nem tudtam, hogy nem bírom, és csak kitartottam eltökélten. Éjjel-nappal. Azt gondoltam senki nem viselheti olyan jól a gondját a kicsimnek, mint én, hát nem is maradt el senkivel.
Azután vannak olyan emberek (XII-es házas karmások) akiknek szinte kötelező lenne a napi minimum 1 óra egyedüllét ( meditáció, elmélkedés, tanulás, gyakorlatok végzése), különben előbb utóbb összedől körülöttük minden.
Sok idő telt el mire rájöttem, hogy MUSZÁJ vagyok magammal is törődni. Rájöttem, ha én nem vagyok kerek, egészséges akkor a gyermekem sem tud az lenni. És nem csak a kicsi, akivel még jó pár évig egy energia rendszerben élünk, és kihat rá a legkisebb megrogyásom is, hanem a nagyok sem boldogulnak úgy az életben ahogy kellene,ha én szorulok az ő segítségükre. Ekkor találtam rá a Tibetiekre, és megkezdődött a felemelkedésem. Fizikailag és lelkileg is sokkal stabilabb lettem,mint bármikor annak előtte- ebből kifolyólag a gyermekem is sokkal kiegyensúlyozottabb lett. A Tibetieket, követte még néhány hasonló csudás dolog megismerése, és az életembe való beépítése. Ma már képes vagyok reggel és este is 1-1 órát szánni ezeknek a gyakorlatoknak az elvégzésére, tanulására. Persze előbb testközelből meg kellett ismerkedjek a Szaturnusz tanításával. S hogy ez sikerült, jutalmul testileg, lelkileg és mentálisan is sokkal összeszedettebb, és erősebb lettem. A végére még a régen- magamról mint anyáról- álmodott képet is sikerült elérnem ,( na jó erősen megközelítenem) amire mindig is vágytam. Az ember nincs kész soha, és ez nagyon jó, abban az esetben ha a haladást sikerül ténylegesen véghez vinni.

Minden anyukát arra bíztatok, hogy ha napi 5 perccel is, de kezdjen el önmagával törődni. Olyan dolgokat adva magának, ami tényleg tölti, emeli. Szépen magától kikerekedik, egy tényleg hasznos idő, ami csak az övé. A titok a rendszeresség! Minden nap! Nyugodtan, akkor is ha bármikor félbeszakadhat az az öt perc is, nem baj, az új dolgok nehezen indulnak. Minél régebbi egy szokás, annál nehezebb változtatni rajta, de lehetetlen nincs, csak tehetetlen- szokta volt mondani édesanyám. A bringát is elindítani nehéz, de ha már gurul......