Anya olvas-Az elveszett boldogság nyomában A kontinum-elv

 Két és fél évvel ezelőtt találtam rá a Mamamira s ott több ezer anyukán keresztül a kötődő nevelésre, a babahordozásra. Egy csapásra szerelem lett a számomra "új"életforma, és ez a sokszínű társaság is, hihetetlen mennyiségű tapasztalattal, segítséggel. Na, bele is csaptam a közepébe. Hordozókendőt kötöttem, pelust mostam, együtt aludtam.
Végre  megerősítést kaptak az érzéseim, az a rengeteg rossz érzés, amivel a nevelés során találkoztam, a két nagyfiú kiskorában. Szép lassan MINDEN olyan dolog megvilágosodott bennem, amivel azelőtt kínlódtam. Tedd a kiságyba, etesd háromóránként, hagyd sírni, a tej nem elég-jó sorolhatnám,és én legtöbbször hallgattam a nagyobbakra. Így hát boldogan olvastam az új dolgokról-amik persze,mind-mind ősi bölcsességeken alapszanak-és nem hagytam magam többé befolyásolni.
Cseperedett a kicsim, és  jobban a dolgok mélyére akartam nézni. Pontosabban, hogy miért is csináljuk mindezt? Persze tudtam, hogy ez jó a babának, és tapasztaltam , hogy jó nekem, de mégsem volt mindig volt kerek., Félre ne értsenek, nem a kötődő neveléssel volt baj.
Azt hiszem kicsit félre is értelmeztem a dolgot és el is ment az egész az elkényeztetés irányába olykor.( mivel nálam nemigen lehet állandóságról beszélni:) De aztán rájöttem, hogy ez nem is az, hanem inkább kompenzálás. És egy kicsit csalódott lettem, amikor az ígéretekkel ellentétben, a gyermekem nem lett barátságos,kiegyensúlyozott,és nyugodt.
A kötődő nevelés azt jelenti, hogy mindig ott vagyunk a gyermeknek, készen arra, hogy kielégítsük a szükségleteit, reagáljunk  arra, amit jelez, mond nekünk. Ő születik bele egy meglévő rendszerbe a családba, ami ez után is működik tovább- teszünkveszünkmotyogatunk-többé kevésbé változatlanul. Persze változik az ember életmódja, főleg az első baba megszületése után, de nem az a cél, hogy a kicsi körülforogjon a világ.
Belső vívódásaim visznek engem előre-könyvről-könyvre, gondolatról-gondolatra,kérdésről kérdésre. Miközben igyekszem elsajátítani az új "nevelési" elveket / és máris ellentmondásba keveredtem magammal, mert legtöbbször arról van szó,hogy nem valamit csinálni kell, hanem nem csinálni./észrevettem, hogy ez miden igyekezetemmel ellentétben nagyon nem könnyű dolog. Már kívülről tudom, hogy a gyermek agyát, testét mérgező vegyületek mossák át ha sír, megijed fél és gátolják a fejlődésben és, hogy boldogság hormonok simogatják testét lelkét, építik erősítik az idegpályáikat miközben vigasztalják,örülnek neki, babusgatják őket.(Okosan nevelni tudni kell). Hogy a hordozott babákat sokkal több inger éri, és sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat, emiatt nyugodtabbak, lazábbak ( a személyiségük), nyitottabbak.
Szóval annak ellenére,hogy kiválóan kiművelődtem nem egyszerű a dolog. 
Rá kellett jönnöm, hogy a belém vésődött minták,amelyek a gyermekkoromból származnak, SOKKAL erősebbek minden észérvnél, igyekezetnél és jó szándéknál.
Rengeteg frusztrációt éltem át ez idő alatt. Nem is tudom, igazándiból jól tettem-e, hogy nekiveselkedtem tulajdonképpen saját magamnak, mert sokszor azt érzem, hogy lehet, hogy többet ártottam, mint használtam. Bár ez azt hiszem kikerülhetetlen dolog volt, visszafordulni meg nem lehet, úgyhogy csak kilyukadok valahol, és fel tudom hozni a gyöngyömet.
A könyvről tulajdonképpen nem sikerült írnom, viszont magamról igen. A következő részben kikerekedik, mit is szeretnék kihozni az egészből.



.