A Mamami könyvtára jóvoltából elolvashattam Dr. William Sears könyvét, ami megerősített több mint másfél évtizedes elgondolásomban, miszerint áldásos az, hogy a babámat éjszakára is magam mellett tudhatom. Akkor még 1993-ban, az első fiacskám megszületésekor, nem volt divatban a Kötődő Nevelés névre halgató, a kisbabák, és az anyukák minden igényét kielégítő kisgyermekes életforma. Megszületett a kisbaba, hova került először? A kórházi személyzet kezébe, majd onnan a csecsemőosztálynak nevezett megőrzőbe. Három óránként meg is kaptuk a saját gyerekünket, persze éjjelre nem, mert pihenni kellett. Hazaérve, rögtön el is kezdtük trenírozni az alig néhány napos kisbabaát, hogy csak akkor egyen amikor a nagykönyv engedélyezi, minél többet játszon szépen a kiságyába, hogy anyának legyen ideje, és minél előbb aludja át az éjjszakát, lehetőleg egyedül, külön, segítség nélkül. Ezeket olvastuk, mondták, és akkor még azt hittem, amit a többség mond, biztos az a helyes. Az, hogy eközben hánytorog a lelkem, bizonytalan vagyok, nem eggyezik sehgy sem, az ami bennem van, azzal amit mindenki hajt, nagy feszültségeket okozott. A bizonytalanság nem múlt el, így nevelődött fel a két nagy fiú. Az anyai ösztön, és a hideg ész harca közepedte, hol ennek , hol annak engedelmeskedve. Szerencsére azért elég önfejű voltam, és vagyok ahhoz, hogy olykor szembe menjek a közgondolkodással. A két fiú már nagy, a kötődés közöttünk így is erős, de látom a hiányok okozta károkat, bennük és magamban is. Persze, mindenki a saját életfeladatához választ szülőket és családot magának, így nincs min keseregni, mégis fáj a szívem, hogy nem voltam nekik száz százalékkal. Az akkor elveszett dolgokat nem tudom pótolni, talán ezért is vágtam most bele a nagy kalandba még egyszer...
Szóval Sears doktor. Sosem gondoltam volna, hogy egy gyermekorvos, aki ráadásul pasi is, ilyen szívhezszólóan, nagy hozzáértéssel írjon a gyermeknevelésről az édesanyáknak. De ő, aki ilyen szenvedéllyel neveli immár a nyolcadik gyermekét, és végez kutatásokat a saját " betegei" között, megérdemelne egy "Tiszteletbeli Anya" címet. Számomra ez a könyv nem egyszerű olvasmány, hanem lelki feloldozást jelentett elovasni, rehabilitálta az anyai ösztöneimet, és ezen túl merek bátran azokra hallgatni. Szeretnék kedvcsinálónak megosztani veletek néhány részletet. "Bárcsak végigaludhatnék egy telljes éjjszakát!"- több millió kimerült szülő sóhajt fel így, mert minden éjjel megküzd azzal a problémával, hogyan lássa el szülői feladatait kifogástalanul, amikor a legnagyobb vágya egy kiadós alvás. Rengeteg szülőnek okoz gondot, hogy mást érez belülről, és mást hall a barátoktól, rokonoktól....Had sírja ki magát!...Az első éjjszaka sír a baba egy óra hosszat, a második éjszaka negyvenöt petcet, a harmadik éjszaka harminc percet, a negyediket már át is alussza, hogy ez mekkora rombolást okoz mindkét emberben, arról senki nem beszélt.Az éltebe, az emberekbe vetett bizalom törhetett össze nem egy kicsi gyermek lelkében.
A kötődő segítő neveléssel két célt érhetnek el a szülők: 1. Megismerik a gyermeküket 2. A kicsi jól fogja érezni magát. Az a kisgyerek aki jól érzi magát, jól viselkedik, és sok örömet szerez szüleinek.
Alapkövei a következők.
-Tegyünk fogadalmat egymásnak
-Termtsünk nyugodt körülményeket az anyaméhben
-Készüljünk fel magunk is
-Addig szoptassunk, amig el nem választja magát
-Reagáljunk gyorsan, ha sír a baba
-Aludjunk együtt a kicsivel
-Utazzon szoros egységben a család...ez testesíti meg a harmóniát.
Miért eredményes a kötődő nevelés? Azért, mert figyelembe veszi a gyerek egyéni vérmérsékletét. Az újszülött egy bizonyos igényszintel jön a világra, amellett rendelkezik azzal a képességgel, hogy jelezni tudja kívánságait. Ha a szülők figyelemmel kísérik kisbabaájuk jelzéseit, megtanulják értelmezni azt, és válaszolni is tudnak rájuk. A baba megtanulja, hogyan adjon minél egyszerűbb jeleket, hogy a szülei is minél jobban tudjanak reagálni rájuk. Vagyis a szülő gyerek kapcsolat mindkét résztvevője hozzájárul a másik fél fejlődéséhez... Ezzel szemben az elkülönítő nevelés és a korlátozott válaszok a legrosszabbat hozzák ki mindkét félből. A baba és a szülő is azt tanulja meg, hogy ne bízzon a másikban, és még az is előfordulhat, hogy nem érzékelik egymás jelzéseit. Mit nyer belőle a gyerek? ÖNÉRTÉKELÉS Az a gyerek akit a kötődésre alapozva neveltek, megtanulja, hogy igényeire következetes, és kiszámítható reakciót kap. Megtanul bízni a másikban. A bizalomból származik az az érzés, hogy" különleges vagyok". Ebben gyökerezik gyermekünk önbecsülése, az a tudat, hogy jó úton ját, márpedig ez létszükséglet a személyiség fejlődésében.. MEGHITTSÉG A gyermek a személyekhez való kötődést tanulja meg, nempedig tárgyakhoz kötődik. ..Az ilyen csecsemőből nagy valószínűséggel olyan gyerek lessz, aki tartalmas barátságokat köt, felnőttkorában pedig minden bizonnyal bensőséges kapcsolat fűzi majd élete párjához....
Hogyan szolgálja a csecsemők alvása az életbenmaradásukat? Nem véletlen, hogy másképp alszanak a gyerekek, mint a felnőttek. Az első hónapokban a csecsmőknek létfontosságú igényeik vannak, de korlátozott eszközökkel tudja közölni őket.Képzeljük el, mi lenne, ha a kisbabák is úgy aludnának mint a felnőttek, vagyis több időt töltenének mély, mint könnyű alvással. Ha megéheznének, és enni akarnának, nem ébrednének fel. Ha fáznának, ha eldugulna az orruk és nem kapnának levegőt, nem ébrednének föl. Mélységes meggyőződésem, hogy a csecsemők pont azért alszanak ilyen kezdetleges módon, mert így tudják közölni, mire van szükségük az életben maradáshoz. A felszínes álom nemcsak ezt szolgálja, hanem fejlődésüket is segíti. folyt.köv...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése