Világvége. Lehet, hogy tőlünk függ?

Világvége. Forró téma, ki nevet rajta, ki retteg tőle. Van aki spájzol, van aki tudatosodik és méregtelenít. Én két évvel ezelőtt voltam megreccsenve ettől, spájzoltam is, méregtelenítettem is.
Azután valahogy lecsengett bennem. Megettük a tönkölyt és miegymást.
Most, hogy rendíthetetlenül közeledik a nagy nap, már csak azt érzem, hogy tökmindegy mi lesz, nem sok mindent tehetünk.

De talán mégis.

Sokszor gondolkodtam azon, hogy mennyi harag, gyűlölet, félelem van bennünk, körülöttünk. Nem is csodálkoznék egy percet sem, ha ennek az eredménye egy szép kis apokalipszis lenne. Ki mint vet úgy arat. Hát mi ezt vetettük.

De  talán a félelem nem is olyan haszontalan jószág. Talán attól a gondolattól, hogy mindennek vége, megleljük magunkban azt az érzést, hogy az Élet valójában Szép. Hogy nem is annyira rossz az életünk.
Talán felfedezzük azokat a dolgokat amiktől jól érezzük magunkat, netalán boldogak vagyunk.
Én speciel most kezdem élvezni az életet, mostanra lettem jóban Önmagammal. Tizenakárhány év kemény munkája most kezd beérni, én biza most nem megyek sehova.

Szeretek jókat beszélgetni, szeretem mások történeteit hallgatni, jókat nevetni.
Jó a családommal és jó a barátaimmal.
Szeretem a nyüzsgést és szeretek magam lenni.
Szeretem a napsütést, szeretem az árnyékot.

Napról napra  jobban érzem magam, amivel biztosan növelem a pozitív rezgéseket a világban. Csak így változhat meg a környezetünk az életünk, a Világunk.

Elgondoltam, ha létezik egy óriás mérleg, akkor ha eddig nem is, de mostantól biztosan az Öröm, az Elégedettség, a Béke, a Remény és a Hit serpenyőjének a tartalmát töltögetem. 

A Jóisten odafönt azt várja, hogy az ő szeretett gyermekei végre megtalálják az Örömöt, a Békét. Ő nem erre a nyomorgásra teremtett bennünket, hanem arra, hogy leljük meg a saját erőnket és éljünk vele. Teremtsünk magunknak, és egymásnak. Ha ezt látja odaföntről, csak nem szavaz minket le. Nem mondja, hogy"Most azonnal hagyd el a Földet"


Én szeretek élni, és nem megyek sehova!